írta: Apokalypsys

Történelem

A Téltartói Kollégium (The College of Winterhold) egy hely és egy szervezet Égkoszorúban. A korát illetőleg viták folynak; az itteni dokumentumok bizonyítják korát, 700 évre visszamenően. Viszont egy Seranával folytatott párbeszéd során kiderül, hogy sokkal régebb idő óta áll ott, az ő sírba tevése (mely az Első Nagy korban játszódott le) előtt is létezett. Az első kézzelfogható bizonyíték a Kollégium létezéséről megtalálható a Birodalmi Zsebkönyv, Harmadik kiadás: Skyrim (Pocket Guide to the Empire, Third Edition: Skyrim) című könyvben.Varázshasználók céheként hasonló a Tamriel többi részén elterjedt Mágusok Céhéhez, de míg az kettészakadt a Synodra és a Suttogások Kollégiumára (The College of Whispers), ez a szervezet tőlük független, és így nem érintették az Oblivion-válság gondjai, sem a Nekromancia fölött zajló viták (a Kollégium mindig megengedte a Nekromancia használatát).  A Negyedkor 122-ik évében viszont erős földrengés rázta meg Téltartó partjait, hatalmas szökőárak és viharok jöttek, melyek a város nagy részét a Szellemek Tengerébe (Sea of Ghosts) mosták.  A Kollégium viszont majdnem érintetlen maradt, épp csak a városból az odavezető híd alját mosták el a hullámok. Ezt az eseményt azóta A Nagy Omlásnak (The Great Collapse) hívják. Egyesek szerint ez a Vörös-hegy (Red Mountain) nevű, Vvardenfell szigetén található vulkán kitörésének következménye, mások azt állítják, hogy a Kollégium okozta a katasztrófát. Ezentúl az itt élő Északiak nem bíztak a Kollégiumi varázslókban, még jobban erősítve azt a hitüket, miszerint a varázslat a gyengéknek és az elfeknek való. Az elfek iránti ellenszenvük - mely Saarthal elpusztítása óta jelen van minden északiban - csak nagyobb lett, ha tudjuk, hogy az elfek általában varázshasználó lények.

A Kollégium a játékban

Savos Aren vezeti a Kollégiumot Főmágusként (Arch-Mage), míg Mirabelle Ervine a Mestervarázsló (Master Wizard). Az ő dolga rendezni a Kollégium csip-csup ügyeit, míg a Főmágus fontosabb dolgokkal van elfoglalva. A Kollégium Égkoszorú erősen északkeleti részében található, és tudást kínál az 5 Misztikus Tudományban, tanítást és varázstárgyak eladását is beleértve.

Csatlakozás

A Kollégium romos hídjának - ami az egyetlen út a Kollégiumba - a város felőli részén áll Faralda. Ha be akarunk lépni a Kollégiumba - és a főküldetésszálhoz szükségünk lesz rá - rá kell vennünk, hogy nyissa ki az ajtót a híd másik oldalán. Ez 3 módon lehetséges: varázsolunk neki egy általa kívánt varázslatot a földön levő pecsétre (ha az adott varázslattal nem rendelkezünk, szívesen eladja 30 Septimért), rábeszélő képességünkkel meggyőzzük, vagy pedig megmondjuk neki, hogy mi vagyunk a Sárkányszülött. Ez megkívánja, hogy előtte meglátogassuk a Szürkeszakállúakat (The Greybeards). Ezen esetben egy kiáltást akar hallani, amit demonstrálunk neki. Bárhogy is, de ha úgy látja, hogy alkalmasak vagyunk, átenged a hídon. Kövessük az utasításokat és beléptünk a Kollégiumba.

Kirúgás

A Kollégiumból kirúgnak, ha megölünk egy tagot vagy lopunk a Kollégiumból. Ezen esetben az Újracsatlakozás a Kollégiumhoz (Rejoining the College) küldetés elkezdődik, Tolfdirral kell beszélnünk, akinek meg kell fizetni egy általa meghatározott pénzösszeget. Ha megvan, visszavesznek.

Építészeti tervezés

A Kollégium Téltartó városától Északkeletre fekszik egy hatalmas szikla tetején, a szárazföldhöz egy omladozó, keskeny kőhíd köti. A középső udvart az első Főmágus szobra uralja, az udvarba belépő feje fölé tornyosulva. Ez a létesítmény központja, három terembe vezető úttal. A kollégium udvarába belépve balról a kezdő mágusok részére fenntartott Megszerzés Terme (Hall of Attainment), jobbról a haladó mágusok részére fenntartott Fellépés Terme (Hall of Countenance) található. A kívülre néző ablakok kivételes látványt nyújtanak a partvidékről. A Főmágus-szobor háta mögött található az Elemek terme (Hall of the Elements), ami a Kollégium tanterméül szolgál. Az Elemek  terméből a belépés után jobbra a Főmágusi Lakosztály (Arch-Mage's Quarters), balra pedig a Misztériumok Könyvtára. (The Arcaneum). Itt őrzik többek között a híres és ősi Ysmir Gyűjteményt. A Midden nevű raktárhelyiség (vagy börtön?) a Kollégium alatt van, 2  ajtaja van, egyik a Kollégium udvaráról nyílik, a másik a Fellépés Terme lépcsője alatt van. Draugrok és jégkísértetek (Ice Wraith) lakják. Itt található Dunlain Jósa (Augur of Dunlain), az Elemi Kohó (The Atronach Forge), és a Daedra Ereklye (Daedric Relic).

 

Küldetések

1. Fő küldetésszál:

Ősi tudomány (Elder Knowledge)

2. Kollégiumi küldetések:

Első leckék (First Lessons)
Saarthal alatt (Under Saarthal)
Eltalálni a könyveket (Hitting The Books)
Jó szándékok (Good Intentions)
Felfedni az észrevétlent (Revealing the Unseen)
Elszigetelés (Containment)
Magnus pálcája (The Staff of Magnus)
Magnus szeme ( The Eye of Magnus)

3. Mellékküldetések:

Arniel törekvése (Arniel's Endeavor)
Daedra ereklye (Daedric Relic)
Utóhatás (Aftershock)
Kiesve az egyensúlyból (Out of Balance)
Megtalálni Tolfdir lombikját (Finding Tolfdir's Alembic)
Ide azzal a könyvvel! (Fetch me that Book!)
Shalidor tudománya (Shalidor's Insight)
Elveszett diákok (Lost Apprentices) - Befejezetlen küldetés

4. Követő küldetések:

J'zargo kísérlete (J'zargo's Experiment)
Onmund kérése (Onmund's Request)
Brelyna gyakorlása (Brelyna's Practice)

 

Tagok:

  • Arniel Gane (Küldetésadó)
  • Ancano (Főmágus tanácsadója)
  • Brelyna Maryon (Diák, követő)
  • Colette Marence (Profi Gyógyítás tanár, boltos, küldetésadó)
  • Drevis Neloren (Mester Szemfényvesztés tanár, boltos, küldetésadó)
  • Dunlain Jósa (Küldetésben szerepe van)
  • Enthir (Feketepiac)
  • Faralda (Mester Pusztítás tanár, boltos, küldetésadó)
  • J'zargo (Diák, követő)
  • Onmund (Diák, követő)
  • Nirya (Diák)
  • Mirabelle Ervine (Mestervarázsló)
  • Phinis Gestor (Profi Idézés tanár, boltos, küldetésadó)
  • Savos Aren (Főmágus, küldetésadó)
  • Sergius Turrianus (Profi Bűvölés tanár, küldetésadó)
  • Tolfdir (mester Átváltoztatás tanár, boltos, küldetésadó)
  • Urag gro-Shub (Könyvtáros)

 

Mester szintű varázslatok

Ha elértük a 90-es szintet egy iskolából (valamelyikhez 100 kell), akkor beszéljünk az azt tanító tanárrral. Ő egy Rituális Küldetést ad, amit ha elvégzünk, megvehetjük tőle a Mester szintű varázslatokat az adott iskolából. Az Átváltoztatás rituális küldetéshez a Sárkány Ébredése (Dragon Rising), a Gyógyítás rituális küldetéshez pedig a Jó szándékok küldetés szükséges.

Egyéb tudnivalók:

Colette Marence, Faralda, Drevis Neloren, Phinis gestor vagy Urag gro-Shub néha órát tart az Elemek termében, ekkor az egész kollégium lemegy oda, az órát tartó személy pedig mond egy hosszú monológot egy általa fontosnak tartott tárgyról, majd mindenki elhagyja a termet (van, aki már az óra közepén is).

Megosztás

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.