Az "Enchant" vagy "Enchantolni" hunglish kifejezést leginkább a World of Warcraftból ismeri az egyszeri játékos, pedig sok-sok más egyéb játékban is visszaköszönt már a WoW előtt is ez a fajta szakma/lehetőség. Többek között a régi The Elder Scrolls játékokból is ismerős lehet, hogy ne menjünk messzire. Biztos sokan emlékeznek még, hogy a TES III: Morrowind-ben mennyit szívtunk a Enchant Master Trainerrel, főleg azért, mert a drága jóember ahogy meglátott minket, azonnal nekünk esett. Csak órákkal később jöttünk rá, hogy kit nyírtunk ki. Fogtuk is a fejünket.
Az Enchant kifejezésnek - a népszerűségének köszönhetően - sok szinonimája van a hazai szerepjátékos berkekben. Legtöbbször Bűvölésnek vagy Felruházásnak nevezik, bár hallani a "mágikussá tenni" és egyéb cifrább kifejezést is. Maga a folyamat nem más, mint egy hétköznapi tulajdonságokkal rendelkező tárgyat felruházni olyan mágikus hatásokkal, amelyek számunkra hasznosak. Vagy csak szépen néznek ki, embere válogatja.
A The Elder Scrolls V: Skyrim-ban a Harcosok fegyvereket és páncélokat gyártanak/erősítenek a kovácsműhelyben. A Tolvajok mérgeket és italokat főzőcskéznek az alkimista laborjukban. A Mágusok pedig mágikus tárgyakat készítenek, az Arcane Enchanter nevű asztaluk mögött. Legalábbis a skillek besorolása szerint. Mert a valóság egészen más. Bármilyen beállítottságú karakter választhatja bármelyik szakmát. Akár többet is egyszerre, csak a skillek Perkjeivel kell okosan gazdálkodni.
Ellentétben a The Elder Scrolls sorozat előző részeivel, a Skyrimban a felruházás folyamata teljesen független a karakter által ismert varázslatoktól.
Három dolog kell hozzá:
1. Ismerni kell az adott hatást.
2. Kell egy tárgy
3. Kell egy lélekkőbe zárt lélek.
+egy asztal, ahol összerakjuk a dolgokat
Mágikus hatások megtanulása
Ahhoz, hogy egy tárgyat felruházzunk valamilyen extra tulajdonsággal, előbb ismernünk kell azt a hatást. De honnan? Kezdetben semmi ilyennel nem rendelkezünk, ezért magunknak kell ezeket összeguberálni kalandjaink során. Ha találunk egy mágikus tárgyat (páncél, fegyver vagy ékszer), akkor lebonthatjuk (DISENCHANT), kinyerve - és megismerve - a tárgyon levő hatást.
Például, találunk egy bicskát, amely 5 pontnyi shock sebzést okoz, ha odavágunk vele valakinek. Na most ez nekünk nagyon tetszik, ezért szeretnénk ezt a Shock sebzést viszontlátni a más fegyvereinkben is. Semmi más dolgunk nincs, mint elmenni a legközelebbi Arcane Enchanter nevű asztalhoz, és ott darabokra szedni/lebontani (DISENCHANT) a tárgyat. Ekkor a tárgy MEGSEMMISÜL (fontos!), viszont megismerjük cserébe, hogyan kell Shock sebzést tenni fegyverre. Teljesen mindegy, hogy 5 pontos Shock sebzésű iron daggert bontottunk le, vagy 30 pontos Shock sebzésű glass swordot, a megtanult hatás mindkettőnél ugyanaz: "Shock sebzés". Erősségről később.
Vagy, találunk egy gyűrűt, amely 12%-kal növeli a lopakodó képességünket (STEALTH). Az a tervünk, hogy ezt a tulajdonságot minden páncélunkon és ékszeren viszontlássuk, mert alapjaiban béna tolvajok vagyunk, és jól jön a segítség. Elmegyünk tehát az Arcane Enchanter asztalhoz, és lebontjuk a tárgyat. Hopp, azonnal képesek leszünk páncéljainkat és ékszereinket ilyen hatással felruházni. Bár ugyanolyan béna tolvajok maradtunk, de az új felruházott tárgyainknak hála, kisebb eséllyel vesznek észre. Ugyanaz vonatkozik erre is, mint az előbbi példában: ugyanazt a hatást ismerjük meg 1% lopakodás segítő gyűrű szétszedésével is, mint amikor a 20%-os amulettet kapjuk szét.
Fontos #1: minden hatás csak oda rakható, ahonnan kinyertük. Vagyis amit fegyver szétszedésből tanultunk, azt csak fegyverre rakhatjuk, amit páncél/ékszer lebontásból, azt pedig csak páncélra és ékszerbe. Egyes enchantok csak bizonyos tárgy típusokra tehetőek, ezt a folyamat során láthatjuk (nem választható a tárgy)
Fontos #2: Egy tulajdonságot csak egyszer lehet megtanulni! Például: ha már ismerjük a Shock sebzést, akkor onnantól kezdve nem tudunk további Shock sebzéssel ellátott fegyvert lebontani. (szürkén fogja a tárgyat mutatni az Arcane Enchanter asztalka). Ilyenkor nincs mit tenni, adjuk oda a társnak, vagy adjuk el boltban.
Fontos #3: a tárgy a lebontás során megsemmisül. És nincs visszaút (csak visszatöltés)!
Felruházandó tárgyak:
Bármilyen NEM MÁGIKUS tárgyat felruházhatunk különféle hatással. Kezdetben tárgyanként csak 1-1 hatás használható. Ahogy elérjük a 100-as Enchanting skillel elérhető Extra Effect Perket, onnantól egy tárgyra kettőt is rakhatunk. Nem, ekkor sem lehet a már meglévő hatás mellé egy újat rakni, vagyis mágikus tárgy továbbra sem használható mint alapanyag. Egyszerűen arról van szó, hogy a nem mágikus tárgyra - a perk birtokában - egyszerre két új tulajdonság mehet.
Viszont az új hatás akkor is felmegy a tárgyra, ha az adott fegyver meg van élezve (extra sebzés - köszörűkövön), vagy a páncél meg van erősítve (extra védettségi szint - munkaasztalon).
A már felruházott tárgyról nem lehet a hatást levenni, vagy lecserélni. Az már úgy marad, akár tetszik, akár nem. (wow-osok ne sóhajtozzanak, itt nem lehet ugyanazt az enchantot szpemelni egy tárgyon, hogy nőjön a skill)
Lélekkövek
Ha adott a tárgy, és ismerjük a kívánt mágikus hatást, amit rá akarunk rakni, akkor már csak egy dolog kell: egy lélekkő (SOUL GEM) és benne egy leölt ellenfelünk lelke (SOUL). Na, de hogy kerül a lélek, a lélekkőbe? Természetesen úgy, hogy leöljük a lényt, de előbb használunk rajta(!) egy lélekcsapda (SOULTRAP) nevű varázslatot. És amíg tart a varázslat a lényen, megöljük.
Gyakorlatban: van egy medve, akit meg akarunk ölni. Odamegyünk hozzá és felbosszantjuk. Varázsolunk rá egy SOULTRAP varázslatot, ami - tegyük fel - 10 másodpercig hat. Innentől kezdve van 10 másodpercünk, hogy leöljük a macit. Ha nem sikerül, akkor a lelkét nem sikerül elcsípni. Ha megöljük 10 másodperc alatt, vagyis amíg aktív rajta a SOULTRAP, akkor a lelke az egyik lélekkövünkbe vándorol. És ennyi.
A SOULTRAP hatást rakhatjuk fegyverre is. Ekkor a SOULTRAP minden ütés után frissül a macin, ezért ez esetben elég rövid, 1-2 másodpercig tartó hatással dolgozni, hiszen borítékolható, hogy a medve az ütésünkbe hal majd bele. Persze úgy is jó, ha más fegyverrel ütjük eleinte, és csak a végén váltunk át a csapdázó bicskára. Ízlések és pofonok.
Amennyiben van megfelelő nagyságú lélekkövünk, a legyilkolt lény lelke a kőbe vándorol. Mert bizony, a köveknek több fajtája is van. A PETTY kövekbe pár alacsonyabb szintű mókus vagy vadmalac fér csupán bele, míg mondjuk egy GRAND-ban a legnagyobb szintű lények lelkei is elférnek. A lelkek mindig abba a kőbe vándorolnak, amelyikbe beleférnek és amelyek elérhetőek/szabadok.
Vagyis egy 4-es szintű mókus lelke elfoglalhat egy drága GREATER követ is, amennyiben nem rendelkezünk annál kisebb kővel. Ha van mondjuk PETTY, akkor abba kerül értelemszerűen. De mondjuk az előzőleg legyilkolt mókus bosszút esküdő lvl5-ös anyja már nem fér bele PETTY-be, csak minimum egy LESSER-be, vagy annál nagyobba. Minden lélek a nálunk lévő - és számára megfelelő - legkisebb kőbe vándorol.
Emberek (banditák, őrök, nekromaták, vámpírok, stb) lelkeit csak a BLACK SOUL GEM-ekbe lehet rakni, más hagyományos kövekbe nem! Ezek a lelkek automatikusan GRAND, vagyis a legnagyobb minőségűnek számítanak.
Lélekkövek fajtái:
- Petty soul gem - 4-es vagy annál kisebb szintű lények lelkeit képes elnyelni
- Lesser soul gem - 16-os vagy annál kisebb szintű lények lelkeit képes elnyelni
- Common soul gem - 28-es vagy annál kisebb szintű lények lelkeit képes elnyelni
- Greater soul gem - 38-es vagy annál kisebb szintű lények lelkeit képes elnyelni
- Grand soul gem - Bármilyen lény lelke belemehet
- Black soul gem - Emberek lelkét képes eltárolni, GRAND-nak számít.
- Soul Gem Fragment - nem tárolhatunk benne lelket.
Lélekköveket kalandjaink során találhatunk szinte mindenfelé. Ládák mélyén épp úgy megbújhatnak, mint sír melletti állványokon, vagy akár jómódú városi emberek lezárt vitrinjeiben. De a lustább - ám gazdagabb - kalandorok a helyi mágikus vegyesboltokban is vehetnek - akár töltött - lélekköveket is. Kinek mi tetszik.
A felruházás folyamata:
Van tárgyunk, ismerjük a hatást és van töltött lélekkövünk is. Hajrá, gyártsunk mágikus cuccokat!
- Megkeressük a legközelebbi Arcane Enchanter asztalkát és használjuk (USE)! Jó eséllyel valaki már használja, zavarjuk el!
- Válasszuk ki a tárgyat (ITEM), amelyet bűvölni szeretnénk!
- Válasszuk ki a hatást (ENCHANTMENT), amit rá szeretnénk rakni! Védelmi hatás csak páncélra és ékszerre, támadó jellegű hatás csak fegyverre mehet.
- Válasszuk ki a töltött lélekkövet(SOUL GEM), amelyet a folyamat alatt szeretnénk felhasználni!
- a) Fegyverek esetében mérlegeljünk! Lehetőség van kevés töltettel rendelkező, de nagyot sebző, vagy sok töltetes de kisebbet sebző változatokat gyártani.
b) Páncélok és ékszerek esetében a hatás állandó lesz, nem rendelkeznek töltettel. - Nevezzük el a fegyvert/páncélt ahogy akarjuk (F betű).
- Ha mindent átgondoltunk, akkor gyártsuk le a tárgyat! (CRAFT)
A hatás erőssége két dologtól függ. Az ENCHANT SKILL-től és a LÉLEK NAGYSÁGÁTÓL.
Ezek együttesen határozzák meg, milyen erős hatást vagyunk képesek csinálni!
A tárgy minősége nem számít, azonos erősségű hatás készíthető el az IRON és a DAEDRIC tárgyak esetében is.
Tárgyak újratöltése
Két fajta Enchant létezik:
- Állandó hatású: ezek páncélokon és ékszereken találhatóak. Jellemző rájuk, hogy sosem fogynak ki. Amíg az a tárgy létezik, és hordjuk is, addig a hatás aktív (CONSTANT EFFECT) Ezek ellenőrizhetőek az aktív hatások alatt a MAGIC menüben.
- Töltet alapú: Ezek a hatások fegyvereken találhatóak. Jellemzőik, hogy véges számú töltettel (CHARGE) rendelkezik, amelyek egy idő után elfogynak. Ezt egy szürke csík jelzi a képernyő jobb vagy bal oldalán, attól függően, a fegyver jobb vagy bal kézben van. Vagyis egy Shock sebzés 120 töltettel a fegyverben azt jelenti, hogy 120 sikeres "sokkoló" támadás után a fegyver "kimerül". Továbbra is lehet vele harcolni, csak mint egy mezei fegyver funkcionál. Aggodalomra semmi ok, egy töltött lélekkővel (FILLED SOUL GEM) bármikor újratölthetjük a fegyvert. A kőben levő lélek nagyásga határozza meg, hogy mennyi töltetet ad vissza a fegyveren.
Az Enchant skill növelhető a következő módokon:
- Mágikus tárgyak szétszedése, és vele új hatás tanulása. (DISENCHANT)
- Tárgyak felruházása új tulajdonsággal (ENCHANT)
- Tárgyak feltöltése (RECHARGE)
A Soul Siphon perk újratöltése nem növeli a skillt. - Trainereknél fizetve a skill tanulásáért.
- Skill növelő könyvek olvasásával
Egyéb érdekességek
A különböző tárgyakon levő hatások összeadódnak, ha a páncélokon és az ékszereken is ugyanazt használjuk.
Spéciális/nevesített tárgyaknál megvan az esély, hogy nem lehet őket szétszedni. Próba szemcsere.
Érdemes használni a MAGE STONE-t (az enchanting skill a magic csoportba került) majd aludni egyet a WELL RESTED bonus miatt, és ekkor kezdeni bele az Enchanting skill fejlesztésébe. (A WELL RESTED nem adódik össze a THE LOVER STONE-nal, de a MAGE STONE-nal igen)
Gazdagabb kalandorok 5-6. szint körül már vásárolhatnak mágikus tárgyakat a kereskedőktől, amelyeket le tudnak bontani.
Botokat (STAVES) nem lehet lebontani. (adjuk Lydianak, majd az pusztít vele)
(további érdekességek és tippek jöhetnek emailben)