írta: Apokalypsys

 

Miraak az elsőszámú főellenség az Elder Scrolls V: Skyrim játék Dragonborn nevű kiegészítőjében. Solstheim lakói, saját maga és Hermeaus Mora szerint ő az első Sárkányszülött. Többek között a Sárkánypapok egyike is volt, nevének jelentése ,,Hűség útmutató".

 

Történelem

Az alatt az időszak alatt, mikor a sárkányok uralkodtak az emberek felett, Miraak volt Solstheim Sárkánypapja. Pontosan nem tudni mikor, de egyszer egy Fekete Könyv (Black Book) a birtokába jutott, amely előbb-utóbb Hermeaus Mora, a tudás és a sors Daedra Hercegének szolgálatába vezette, aki hatalmas erőt tanított meg neki. Ezzel a tiltott tudással a birtokában, Miraak saját sárkány mesterei ellen fordult, sárkányszülötti képességét használva, hogy feleméssze a lelküket és még erősebb legyen. Árulása miatt a sárkányok lerombolták a templomát. Lázadása sikertelen volt és legyőzetett egy másik Sárkánypap által, akit Vahloknak hívtak. Őt választották a börtönőrévé, hogy többet ne csináljon bonyodalmat. Más források szerint amikor Vahlok épp azon volt, hogy megölje Miraakot, Hermeaus Mora átszállította Apokrifába (Apocrypha), ezzel megmentve az életét. Így vagy úgy, börtönbeli élete, halála vagy Vahlokkal való csatája idején, de Apokrifába került. A sárkányok Vahlokot választották Solstheim új papjának, de csak miután megígérte, hogy éberen várakozik Miraak visszatértére. Eközben Miraak Hermeaus Mora birodalmában maradt, erőt és hatalmat gyűjtve ahhoz, hogy visszatérhessen Solstheimra, ami meg is történt a Negyedik Nagykor 201-edik évében.

 

Személyiség

Miraak nagyon gőgös személy, úgy gondolja, hogy Sárkányszülött mivolta a sárkányoknál felsőbbrendűvé emeli őt.Az Utolsó Sárkányszülöttel való találkozása során kijelenti, hogy ő (az Utolsó Ssz.) csak egypár sárkányt ölt meg, és még nem ismeri az igazi Sárkányszülött erejét. Ezenkívül magát Hermeaus Mora szolgálata fölé képzeli, ez okozza majd a vesztét is.  Miraak egy hatalom- és tudáséhes lény, és több ezer tanulással telő apokrifai év után is csak többre áhítozik. Mindenkitől el akar különülni, és csak hatalomvágya motiválja. Az Utolsó Ssz-tel való csatája során azt állítja, Hakon és a többi Északi hős fel akarta használni Alduin legyőzésében, de ő a saját okai miatt ezt visszautasította. Ha Alduin már ,,halott", amikor a csata folyik, megemlíti, hogy ezt ő is megtehette volna,ez is arroganciáját bizonyítja.

 

Találkozások

  • Sárkányszülött (Dragonborn)
    Röviddel a Hang Tanítása (The Way of the Voice) után két kultista felkeresi és számonkéri a Ssz-et, hogy valóban ő-e az. A rövid beszélgetés után támadnak, és haláluk után egy jegyzet kerül elő valamelyikük zsebéből, miszerint Miraak elégedett lesz a ,,Hamis" Ssz. halálával. Ezután a Ssz Solstheimbe utazik, és Hollószikla (Raven Rock) körül kérdezősködik Miraak után. Itt a helyiek eligazítják Miraak Templomába (Temple of Miraak), ahol megtudja, hogy Miraak elkezdte irányítása alá vonni Solstheim szigetét.
  • Miraak Temploma
    Miraak ezen küldetés végén találkozik először a Ssz-tel. Miután a Templom mélyében a Ssz. megtalálja az Ébredő Álmok című Fekete Könyvet (Black Book: Waking Dreams), Apokrifába, Hermeaus Mora birodalmába  kerül át. Ekkor Miraak térdre kényszeríti, és leszólja őt, hogy még nem ismeri egy igazi Sárkányszülött erejét, mint ő maga. Aztán azt mondja, hogy megvárhatja solstheimi visszajövetelét, mint egész Tamriel fogja, majd Keresőinek (Seeker) megparancsolja, hogy vigyék vissza a Ssz-et Mundusra, és elrepül egy sárkányon. Ezutén, ha a Ssz. megöl egy sárkányt, Miraak véletlenszerűen megjelenik, kicsúfolja a Ssz-et, majd ellopja a legyőzött sárkány lelkét a Ssz. elől.
  • Apokrifa Csúcsán (At the Summit of Apocrypha)
    Miraak utoljára megjelenik még ezen küldetés végén, hogy megölje a Ssz-et és magába fogadja a lelkét, elég erőt szerezve a solstheimi visszatéréshez. Mikor a Ssz. megérkezik, mond egy rövid köszöntő beszédet, majd elkezdődik a harc. A harc közben a sárkányok a csúcs felett köröznek. Mindig, mikor Miraak vészesen megsebesül, lehívja az egyik sárkányt és felemészti a lelkét,. Minden ilyen alkalommal teljesen meggyógyul, de miután mind a 3 sárkány halott, őt is meg lehet ölni. Halála előtt el akar menekülni, de egy csáp lerántja magával, majd ő megbénultan felemelkedik a központi tóból. Ekkor egy másik csáp a hátától a mellkasáig felnyársalja, és Hermeaus Mora bejelnti csalódottságát, és átruházza Miraak státuszát a Ssz-re. Ezután a Ssz. elszívja a lelkét, amely alap 10 sárkánylelket, plusz annyit ér, amennyit ő eddig ellopott.

 

Miraak Zsolozsmája (Miraak's Mantra)

Ezt a zsolozsmát dünnyögik magukban a Mindent Alkotó Köveinél (All-Maker Stones) dolgozó emberek. Mindegyikük egy sort mond el, ha a Ssz. beszélgetni próbál velük. Sőt, ha az egyik Követ megérinti, a Ssz. maga is dolgozni kezd, és Miraak elmélyített hangja elismétli a zsolozsma egy változatát.

Here in his shrine
That they have forgotten
Here do we toil
That we might remember
By night we reclaim
What by day was stolen
Far from ourselves
He grows ever near to us
Our eyes once were blinded
Now through him do we see
Our hands once were idle
Now through them does he speak
And when the world shall listen
And when the world shall see
And when the world remembers
That world shall cease to be

 

Képességei

Miraak egy kivételesen erőteljes személy, képes Kiáltásokat (Shouts) használni egy csatában. Ezek közé tartozik a Tűzlehellet (Fire Breath), Fagylehellet (Frost Breath), Elmeuralás (Bend Will), Sárkányalak (Dragon Aspect), Földöntúlivá Válás (Become Ethereal) Ciklon (Cyclone), Szélvészfutás (Whirlwind Sprint). Ezenkívül, mint minden Sárkánypap, egy mágus, aki a villámvarázslatokat favorizálja, csakúgy mint saját varázsbotját, amely polipcsápokat lövell ki magából. Ha életereje kritikusan lecsökken, képes sárkányok lelkét elszívni, hogy meggyógyítsa magát.

 

Immunitásai

  • Teljes erejű Ellenállhatatlan Erő (Unrelenting Force), csak rövid megtántorodás a hatás
  • Bénítás
  • Wabbajack: azonnali ölés
  • Mehrunes Borotvája: azonnali ölés
  • Lefejezés
  • Semminemű újjáélesztés

Perkjei

  • Augmented Shock
  • Bladesman
  • Critical Charge
  • Fighting Stance
  • Magic Resistance
  • Recovery
  • Reduce Damage
  • Respite
  • Savage Strike
  • Extra Damage 2

Felszerelés

  • Miraak
  • Miraak Varázsbotja (Miraak's Staff)
  • Miraak Kesztyűi (Miraak's Gloves)
  • Miraak Köntöse (Miraak's Robes)
  • Miraak Csizmái (Miraak's Boots)
  • Miraak Kardja (Miraak's Sword)

 

Egyéb tudnivalók

  • Miraak eredeti arca sohasem látható, mint Nélkülözhetetlen (Essential) karakter, nem lehet levenni a maszkját zsebeléssel (pickpocket), ő maga sosem veszi le, halálakor pedig a Ssz. elszívja a lelkét, amely folyamat csak egy csontvázat hagy belőle.
  • Miraak az egyetlen Sárkánypap, aki nem lebeg a föld fölött.
  • Hogy tisztába tegye a bonyodalmat, amelyek Alessia mint az első Sárkányszülöttet körül vannak, Michael Kirkbride, volt Bethesdás történetíró ezt mondta: ,,Alessia didn't have the power to absorb dragon souls. Hers was a much more nuanced power: to dream of liberty and give it a name and on her deathbed make Covenant with the Aka-Tusk."
  • Miraak, Arngeirrel együtt a legmagasabb szintű NJK (nem játékos karakter) a játékban (150).
  • A hivatalos trailerben Miraak ruhája lila, de a játékban zöldesbarna.
Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.