Az Elder Scrolls Online története egy olyan korban játszódik, amelyet a krónikások csak úgy hívnak, a Káosz és az Interregnum időszaka. Skyrimban történtek előtt 1000 évvel, az Oblivion krízis előtt 800 évvel járunk, a Második Kor derekán. Ahhoz, hogy tiszta képet kapjunk arról, miért is tört ki a Tamrieli történelem legnagyobb és legvéresebb háborúja, amelyet maga Tiber Septim - a később Talos néven Istenné vált Sárkányvérű Uralkodó - tudott csak megfékezni, érdemes egy picit visszamenni az időben, és megnézni az előzményeket. Mi vezetett odáig, hogy a játékos - miután Molag Bal elrabolta a lelkét -, felébred egy börtönben, és a három Szövetség egyikének tagjaként elindul a lelke visszaszerzéséért, Molag Bal legyőzéséért, és a Cyrodiili Rubin Trón megszerzéséért?


A Dark Anchors akcióban

Tamriel történelme viharos időszakát élte.

Az Első Kor 2920. évében III. Reman és egyetlen fiú örököse, Juliek herceg meggyilkolása után (a Morag Tong végzett velük), a Cyrodiili Birodalom uralkodói háza kihalt. Sárkányvérű uralkodói vérvonal hiányában, a Sárkánytűz kialudt. Az egykori rabszolga, majd későbbi Királynő, Alessia és Akatosh, az Istenek „vezetőjének” szövetségéből létrejött, a világot az Oblivion létsíkjaiban uralkodó Daedra Hercegektől védő Rendszer megszűnt létezni. A védtelenné vált Tamrielre egyúttal beköszöntött a Második Kor.

A hatalmat III. Reman halála után azok az Akaviri Főtanácsosok (elsőként Versidue-Shaie) vették át, akik Reman uralkodása alatt a Császár jobb kezei voltak. A trón megüresedése után, a hatalom látszólagos gyengülésének következtében a tartományokban előkerült a függetlenség kérdése. Azért, hogy a Birodalmat egybentartsák, Versidue-Shaie Főtanácsos statáriumot hirdetett Tamriel teljes területén. Aki egy picit is ellenszegült a Birodalomnak, lázadni próbált, esetleg függetlenségi mozgalmat szervezett, vagy neadj’sten nem fizetett adót, azt helyben kivégezték. Közel negyven évig tartó megtorlás következett, amely megtörte és felőrölte a Birodalom bukásában bízó tartományok szinte teljes katonai erejét.

A helyi katonaság nélkül maradt védtelen tartományok védelme érdekében megalakult a Harcosok Céhe, egy zsoldosokat összegyűjtő felbérelhető szervezet, akik mindig kéznél voltak, ha fegyverrel kellett megoldani a provinciák ügyes-bajos belső gondjait.

Nem sokkal előtte egy bizonyos Vanus Galerion megelégelve a mesterei „hülyeségét” és vakságát, elhagyta Artaeum szigetét (Summerset Szigetek egyik kisebb szigete, ahol a mágustanoncok tanultak), majd megalapította a ma is ismert Mágusok Céhét. Galerionnak volt egy tanuló társa, egy bizonyos Mannimarco, aki hozzá hasonlóan nagy tehetség volt már fiatalon. A gond annyi volt "csak" vele, hogy amíg Galerion tartotta magát a szabályokhoz, és "jó" varázslóként ellenezte a nekromágiát, addig Mannimarco gyakorolta, és kihasználta ezt a fajta sötét erőt, amely később teljesen megrontotta, és a "rossz" oldalra csábította. Amikor az Artaeum mesterei Mannimarcot Tamrielre küldték egy feladattal, Galerion figyelmeztette őket, hogy a tanuló társa nekromágiát használ, és több mint valószínű, hogy Tamrielen is használni fogja, immáron felügyelet nélkül. A mesterek se akkor, se később nem hittek Galerionnak. Ezt sosem feledve, amikor tanulmányai végeztével ő maga is Tamrielre utazott, maga köré gyűjtött megbízható nemes varázslókat, és megalapította a Mágusok Céhét. (Galerion és Mannimarco viszonyával, és a későbbi legendás Harcimágusok kontra Nekromágusok csatájával kapcsolatban lásd TES IV: Oblivion Mágus Céhének utolsó küldetését és a kapcsolódó könyveket)

A Második Kor 430. évében a Morag Tong titkos bérgyilkos szervezet meggyilkolta Savirien-Chorak Főtanácsost (is) és az összes örökösét, hivatalosan véget vetve ezzel a második, ember vezette Tamrieli Birodalomnak. Elkezdődött az Interregnum időszaka. Uralkodó vagy Főtanácsos hiányában az Ősi Tanács (Elder Council) próbálta kézben tartani a hatalmat, több-kevesebb sikerrel. A tartományok, bár haderejük a statárium alatt megszűnt, kezdtek magukra találni. Mindannyian felismerték, hogy ha ki akarnak lépni a Birodalomból, akkor arra most van a legnagyobb esély. Fegyverkezésbe kezdtek. A sors fintora, hogy egy tartomány volt csupán, amely szeretett volna BENT maradni a Birodalomban: az Orkok fiatal városállama, az Orsinium, akik nem sokkal előtte kaptak ideiglenesen "Birodalmi tartomány" besorolást. De, miután a Birodalom szétesett, és a számukra biztos jövőt jelentő, a központi irányítás által elismert ideiglenes, de hivatalos provinciai státusz megszűnt, félő volt, hogy ismét a Redguard vagy a Breton nép céltábláján találják magukat. Ők is fegyverkezésbe kezdtek.

Az Interregnum első időszakában Tamrielt a vihar előtti csend kifejezéssel lehetett a legjobban leírni. A tartományok háborúra készülődtek, amelyet több váratlan esemény is hátráltatott, és amely eseményeknek köszönhetően később létrejöttek, vagy még jobban megerősödtek, a későbbi Szövetségek Háborújában résztvevő csoportosulások.

Az események közül a legnagyobb és legfontosabb a Knahaten influenza volt, amely végigsöpört a déli területeken, iszonyú pusztítást végezve az ott élő nemzetek között (Khajiit és Bosmer), és ezáltal "elősegítve" a későbbi Aldmeri Domínium létrejöttét.

Északon eközben a Breton királyságok vívtak honvédő csatát a Frostworn inváziós sereggel, akiket csak egy egyesített Breton sereggel sikerült megállítani. Ez, a High Rock városállamait vezető kiskirályok katonai szövetsége tekinthető a későbbi Daggerfall Szövetség elődjének.

Keleten megjelent a "szokásos" Akaviri inváziós sereg, amely előbb Skyrimet, majd később Morrowindet próbálta meg elfoglalni, sikertelenül. Annyit azonban elért "Sárkányföld" serege, hogy később a két, egymással folyamatosan háborúzó nép szövetséget kötött, és létrejött a korábban elképzelhetetlennek tartott Ebonheart Paktum.

Miután sikerült a tartományoknak a hirtelen jött inváziós és egyéb nehézségeken úrrá lenniük, megtörtént az, amelyre kevesen számítottak, pedig várható volt. Megjelent a színen a "Daedra veszély". Azt mindenki tudta, hogy a Sárkánytűz évszázadokkal ezelőtt kialudt (Reman és örököse, mint utolsó Sárkányvérű halála után), és azóta nem volt semmi, ami meggátolta volna a Daedra Hercegek és seregeik invázióját. Rettegett is a gondolattól minden nemzet, de leszámítva egy-egy helyi esetet, nem volt olyan veszély, amely Tamrielt fenyegette. Az éppen a végnapjai elé néző Imperial nép látta a környező tartományok készülődését, és vezetőik tudták, hogy az össznépi harag elől nem lesz menekvés. Segítséget nem kérhettek egyiküktől sem, hiszen az összes provinciát vagy erőszakkal, vagy csellel hódították meg (kivéve az Orkokat, akik viszont tőlük távol, High Rock szívében éltek, és ápoltak egyre szorosabb kapcsolatot a Bretonokkal)

Az Imperial népet Uralkodó hiányában az Ősi Tanács vezette, akiknek a vezetője, egy nagyon erős és komoly harci tudással rendelkező battlemage, Abnur Tharn volt. Ő volt egyben az egyik leghíresebb és legbefolyásosabb Imperial család, a Tharn dinasztia feje, akik a hivatalos Birodalmi vallással ellentétben, titokban a Daedra Istenekben hittek és őket szolgálták. Hogy a Trón ne legyen üres, és a Birodalomnak legyen jogi szempontból is létjogosultsága, Abnur, mint az Ősi Tanács vezetője (ezáltal, mint a jelenlegi hatalom első embere), a saját fiát, Clivia Tharnt ültette a Rubin Trónra. Minden erejével azon volt, hogy segítséget szerezzen a közelgő nagy függetlenségi, de az Imperial számára honvédő háborúhoz. Egyetlen egy megoldás maradt számára. Tamriel egyik legnagyobb ellensége, de a családja régi titkos szövetségese, a Daedra Herceg, Molag Bal. Most, hogy a Sárkánytűz kialudt, és az átjárás az Oblivion és Nirn között nem ütközött az Akatosh által létrehozott akadályba, hozzá, az egyik legerősebb Herceghez imádkozott segítségért. Kérte, hogy akadályozza meg az Imperial nép pusztulását a küszöbön álló háborúban.

Molag Bal meghallotta a kérést, de maga helyett az egyik legjobb Tamrieli „ügynökét”, Mannimarcot, az időközben a Férgek Királyává lett és nagy tudású Altmer Nekromágussá fejlődött egykori Artaeumi tanulót küldte segítségül. Mannimarco segítségével a háborúban elhullott halott katonák visszatértek a túlvilágról, és lélek nélküli élőhalott zombiként szolgálták tovább az immáron megállíthatatlannak tűnő Imperial hadsereget.

Azt viszont még maga Abnur Tharn sem sejtette eleinte, mekkora hibát követett el, és hogy mi is zajlott valójában a háttérben. Mannimarco segítségül küldése Molag Bal tervének csupán egy apró, megtévesztő része volt. A Herceg valódi szándéka, mint oly' sokszor már, most is Nirn teljes leigázása volt. Miután közvetve ugyan, de Mannimarco révén átvette a hatalmat az Imperial nép vezetése felett, kapukat nyitott szerte Tamrielen, amelyen folyamatosan özönlöttek Tamrielre a különféle daedra lények. A "Dark Anchors" szerkezetekkel pedig folyamatosan gyengítették a halandók világa, Nirn, és a Herceg Oblivioni létsíkja, a Coldharbour közötti elválasztó réteget/falat. Mindenki tudta, ha a fal leomlik, a két világ egyesül egy rémálomszerű pokoli világban (amelyet Molag Bal eleve a Nirn tükörképére formázott) és a halandó világnak vége…


Coldharbour turista csalogató látképei

Amikor a többi tartomány vezetője látta, hogy mi történik a Tamrielen, és mit művel az Imperial nemzet Mannimarco vezetésével Cyrodiilban, a Szövetségek Háborúja megkezdődött. Három csoport indult el egyszerre a Fehér Arany Torony felé, hogy legyőzze az Imperial népet és az élőholt szövetségeseit, és nem utolsó sorban, hogy megszerezze a Rubin Trónt, a másik két Szövetséggel szemben...

Megosztás

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.