Pár hete beköszöntött az október, vagyis ismét kezdetét veszi az ESO egyik hagyományos közösségi eseménye, a Halloweenre hajazó "Witches Festival". Ezúttal október 18-án (csütörtökön) indul a móka és egészen november 1-ig tart. Idén a szokásos jutalmakon és speciális achievementeken kívül a napi feladatokért kapott "tárolóban" új, eddig sosem látott crafting stílust is találhatunk, az év végi négy közösségi eseményen ingyen megszerezhető Indrik hátasról nem is beszélve! Egy szóval, érdemes akkor is belevágni a fesztiválba, ha már teljesítettük az elmúlt években.

 

Fontosabb tudnivalók:

Részvétel:

  • Ha részt kívánunk venni az őrületben, akkor pénteken keressük a Crown Store “Holiday” szekcióját és tegyük zsebre a Crown Caller-t, ami természetesen ingyenes lesz!
  • Ezután már csak teljesíteni kell a kapott küldetést, hogy megkapjuk a Witchmother sípját, amelyet használva megjelenik őkelme és a kondérja, illetve két órás 100% extra XP-t adó buffot is kapunk, ami szintezéskor vagy CP grindelésekor jól tud jönni.
  • Ami a küldetéshez szükséges tárgyakat illeti, a pumpkint (tököt) lehet venni árustól, a guts (belsőség/bél) esik (kis)állatokból. Az Essence of Death alapanyagot az alapjáték zónáiban található Delvekben keressük, a jelek szerint Summersetben, Cyrodiilban nem nagyon akar esni (thx to RozoHUN).
  • Nyilván, ha tavaly már megcsináltuk a küldetést, idén nem kell, elég ha előkeressük a Collection részben a sípot és belefújunk.
  • A kondért használva ideiglenesen élőholttá válhatunk, ami vicces és egyben rémisztő is.
  • Az esemény ideje alatt bármilyen boss jellegű monsztát megölve esélyünk van a fesztiválhoz kapcsolódó tárgyak megszerzésére.
  • Hogy kiket is lehet akkor ölni? Bármelyik world bosst, a delvekben található bossokat, 4 fős dungeonok és publikus dungeonok bossait, Trialok és Arénák főbb ellenfeleit, sőt, még a Dark Anchor végén érkező random szörnyeket is.
  • Fontos, hogy nem kötelező élőholt alakban vagy az XP buffot birtokolva ölni őket a zsákmányért, elég csak odamenni és leverni őket.

 

Megszerezhető tárgyak:

A bossokból "Dremora Plunder Skulls" és sima “Plunder Skulls” nevű tárolóedényeket fogunk bugázni, amelyek a következő zsákmányokat rejthetik:

A Plunder Skulls bármilyen bossból eshet, bármikor, naponta bármennyiszer és a következőt tartalmazhatja:

  • Hollowjack stílus/motif oldalak, vagy akár egész könyvek
  • Hollowjack stílushoz szükséges stílus alapanyagok
  • Runebox, mely a következőket rejthetik:
    • Pumpkin Spectre Maszkot
    • Scarecrow Spectre Maszkot
    • Hollowjack Spectre Maszkot
    • Thicketman Spectre Maszkot
    • (Ezek mindegyik eladható, átadható mindaddig, amíg a dobozban vannak)
  • "Apple-Bobbing Cauldron" mementó részletek, amely hét darabot kell összegyűjteni, hogy megkapjuk a mementót.
  • "Witches Festival" témájú receptek
  • A fesztivál hangulatához illeszkedő berendezési tárgyak és/vagy tervrajzok
  • Egyéb "ijesztő" cuccok

Az "Dremora Plunder Skullst" az alábbi bossok dobhatják, naponta egyszer szerezhető meg és a nevét onnan kapta, hogy az új Dremora stílus (lásd kép) könyv lapjait tartalmazhatja. Tudni kell róla, hogy:
  • Minden nap, amikor először megölünk egy-egy boss "fajtát", akkor esik a "Dremora Plunder Skulls", amely a korábban ismertetett "Plunder Skull" fejlettebb verziója, ugyanis garantáltan tartalmaz egy-egy random Dremora stílus lapot.
  • Minden boss más és más lapokat dobhat:
    - Aréna bossok: Bows és Legs
    - Dark Anchor / Geyser: Dagger és Gloves
    - Delve bossok: Stave és Belt
    - Dungeonok utolsó Boss: Helmet és Mace
    - Public Dungeonok és küldetések bossai: Shield és Boots
    - Trial végső bossai: Sword és Chest
    - Világban található "world bossok": Shoulder és Axe
  • Nyugodtan farmolhatjuk bármelyik boss orrvérzésig, viszont a garantált dremora stílust tartalmazó "Dremora Plunder Skulls" az adott napon csak az első alkalommal fog esni minden azonos jellegű bossból. Vagyis ha például Dark Anchorokat farmolunk, akkor az első alkalommal esik a "Dremora Plunder Skull", majd minden tovább esetben (helyszíntől függetlenül) már csak a hagyományos "Plunder Skulls". És így tovább. Ebből fakadóan kiszámolható, hogy összesen egy nap 7 darab Dremora stílus lap szedhető össze, az is csak akkor, ha a fent felsorolt boss típusokból egyet-egyet agyonverünk. A stílus lapok természetesen eladhatóak, átadhatóak, cserélhetőek.
  • FONTOS! Az adott napon a legeslegelsőnek kapott "Dremora Plunder Skulls" a garantált Dremora stíluson kívül tartalmaz egy-egy "Event ticketet", amelyből tíz darab beváltható lesz az Witches Festival alatt megszerezhető speciális "Indrik Featherre". Minderről ERREFELÉ írtunk korábban, érdemes átolvasni, ha akarunk egy ingyen Indrik hátast. Ha megvan az első Indrik Feather, nyugodtan gyűjthetjük tovább az Event Ticketet, ennyivel könnyebb dolgunk lesz legközelebb.
  • Vagyis, október 18. és november 1. között 14 darab Event ticket szerezhető, ebből 10 darabot beválthatunk a Witches Festival Indrik Featherre, a maradék négyet továbbvihetjük magunkkal a november közepén kezdődő Clockwork City eseményre.

Ezeken felül a Crown Storeban elérhetővé válik pár hasonló stílusú tárgy (Egy ránézésre Punisher "koponya" logót viselő hátas, egyedi maszkok, miegymás), de ezek már nem ingyenesek, bizonyos mennyiségű Crownért cserébe szerezhetőek be.

 

Egyedi házikó - KIZÁRÓLAG AZ ESEMÉNY IDEJE ALATT!

  • A fesztivál alatt beszerezhetünk egy teljesen egyedi lakhelyet, a “The Exorcised Coven Cottage” névre keresztelt kunyhót!
  • Két lehetőségünk lesz kifizetni az árát. Vagy a hagyományos XX mennyiségű Crownt leperkálva, vagy YY mennyiségű aranyat fizetve.
  • Fontos, hogy arannyal csak akkor fizethetünk, ha előtte megcsinálunk minden szükséges, a "Witches Festival"-hoz tartozó achievementet.
  • Vagyis, mindaddig, amíg az alábbi teljesítmények nincsenek készen, csak Crownért tudjuk megvenni az ingatlant.:

"Happy Work for Hollowjack"
"Plunder Skull Enthusiast"
"Pumpkin Pairs Well With Guts"
"Reaper's Harvest"

  • (Aki már tavaly teljesítette ezeket, annak nem kell újra megcsinálnia, elég csak fizetni a szükséges aranyat és övé is a kunyhó.)

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.