PiszkosFred már írt egy részletes elemzést az Update11 tartalmáról, így arról nem lesz szó, aki még nem találkozott a cikkel, kattanjon ide. Sokakban felmerülhet a kérdés, mit is kaptunk igazából a DLC-vel, mivel csak 2 új dungeon-t tartalmaz, más újat nem. Mindenesetre az elmúlt 1 év egyik legfontosabb frissítése érkezett meg közénk, meg egy kis hit, hogy a Zenimax mégsem annyira süket és vak, mint amit sokan gondolnak róluk. Lássuk hát miről is van szó:

Kezdeném röviden azzal, hogy igen, azért véleményes 2 új dungeon-ért 1500 koronát elkérni, és még több koronát a név, faj és külső változtatásért. És igen, nem csak balkánia közepén találjuk ezeket drágának, hanem jóval nyugatabbra is tőlünk. Az extra szolgáltatásokat még az életben is szépen túlárazzák, játékokban meg különösen, ebben nincs semmi meglepő, de az új DLC tartalma 90%-ban az alap játékot fejleszti, javítja, nem új kontent-el gyarapítja, így talán kevesebbet is kérhettek volna. Mindenesetre ha ebből nem csinálnak a jövőben rendszert, akkor hamar elfelejtődik ez is. Meglátjuk.

Az elmúlt fél évben érkezett egy Thieves Guild és egy Dark Brotherhood DLC, amelyek hiánypótló alkotások, mindenesetre tartalom szempontjából nem voltak az igaziak. Hiányzott belőlük Wrothgar nagysága, és az mmo-kban keresendő csapat jellegű tartalmak is, az új trial-t leszámítva.

Gondolom a Zenimax is érezte, hogy ideje kicsit a másik oldalra is koncentrálni, így megkaptuk az Update 11-et.

> TRIAL-ok: Régóta probléma volt, hogy AA és HelRa trial-ok még alacsonyabb szintekre lettek tervezve és a régi koncepció alapján, valamint a droppok nagy része is teljesen idejétmúlt volt. Szerencsére ez a patch megreformálta mindkét régi trial-t, mindenféle formában, így már semmi sem akadályozhatja meg a csapatokat, hogy Sanctum és Lorkhaj mellett AA és HelRa is bekerüljön a heti feladatok közé.

> Droppok: Fórumon rengeteg sírás volt amiatt, hogy trial-okban és dungeon-okban is random trait-es cuccok esnek, ugyanis a 90%-uk használhatatlan, ha egyáltalán kapunk valamit. Lássuk be, nem mindenki olyan szerencsés, hogy az undaunted fejes, vagy valami jó trial-os set rögtön kiesik, illetve ha esik, pont annak, akinek már van belőle pár. Szerencsére a változtatás első fele megérkezett hozzánk, így legalább már lehet csereberélni a cuccokat, a társaid között. Kis dolognak tűnik, de ez egy nagyon fontos változtatás és jó út. A cuccok farmolásának ideje eléggé le tud csökkenni, mert nem mindenki szeret, vagy van ideje egy tartalmat 30+ alkalommal letolni egy-egy értékesebb set darabért. A végleges megoldás a token rendszer lenne, de ezt sem mostanában fogjuk megkapni, ha tervezik egyáltalán.

> Dragonstar Arena: Egy újabb csapatos tartalom, amely ráncfelvarráson esett át. Végre egy újabb program, amiből most már újra lehet választani, egy új lehetőség, hogy az ottani csp140-as cuccainkat 160-asra cseréljük. Ideje volt már ennek is.

> Két új dungeon: Majdnem egy éve nem érkezett új dungeon a játékba, utoljára az Imperial City hozott kettőt, így nagyon itt volt az ideje. Az eddigi információim alapján szépek is, új mechanikákat is tartalmaznak, esnek jó dolgok is és kellően nehezek is veterán módban, szóval újabb két program, amelyek közül a játékos választhat.

> Kosztümök színezése, személyiségek: Sok játékos nem foglalkozik ezzel, mert kit érdekel, hogy néz ki a karakter, hatékony legyen, mindenesetre bőven vannak olyanok, akik igényelték ezt, főleg úgy, hogy minden más színezhető. A személyiségek szintén az a kategória, amely hozzáad valamit a játékhoz, olyasmit, amelyet máshol ritkán látni. Szükséges jó dolgok ezek.

> Cyrodiil város foglalás, lagmentesítés: A legtöbb mmo-ban elég mostoha sorsa van a pvp-nek, az ESO-ban sem szerepel éppen a top prioritásban. Mindenesetre ameddig a PvP arénák készülnek, addig jó lépés az open world PvP-re egy kis taktikai változtatást bevinni, így a sátrak visszatérte után, most megkaptuk az ígért városfoglalásokat is. Kis lépés ez, de mindenesetre ez is egy lépés előre. A lagmentesítés egy olyan folyamat, amelyhez bőven kell idő, talán most ebben is léptek egyet előre a fejlesztők.

> Upgradelt setek: Rengeteg pve és pvp set kerül újra a porondra, amely még több lehetőséget biztosít a változatosságra.

Összegzés:

Ezzel a DLC-vel visszahozták a játékot egy olyan szintre, ahol nem csak a casual, illetve a solo játékosok találnak tartalmat, hanem azok is, akik csapatosan, társasággal szeretnek játszani, ha már mmo-val játszanak. A guild-ek most már választhatnak a 4 Trialból, egy DSA-ból, 2 új dungeon-ból és Cyrodiil is, amely új taktikai lehetőségekkel gazdagodott.

Én személy szerint úgy érzem, ez a DLC, egy szükséges és jó lépés volt a fejlesztők részéről, de még mindig van sok dolog, amivel adósok maradtak. One Tamriel, amely 3 hónap múlva érkezik és akkor végleg elbúcsúzunk a régi veterán rendszer fájó maradványaitól és jövőre megkapjuk a Housing-ot is, amelynek előkészületeit már most tapasztalhatjuk. Ezeken kívül is adósak még a fejlesztők a PvP arénákkal, Justice rendszer 2.0-val, Spellcraft-tal, Jewel craft-tal és egyéb játékmechanikai fejlesztésekkel. Az irány jónak tűnik, csak győzzük kivárni. :D

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.