Egy bő hónappal a Xbox-os debütálás után végre PC-re is megérkezett a várva várt első DLC, a Dawnguard. Az elmúlt héten volt sok fals infó meg pánikkeltés a meg(nem)jelenést illetően, de természetesen ismét csak feleslegesen idegeskedett mindenki, a PC-sek ugyanúgy megkaptak a DLC-t, mint mindenki más. Az már más kérdés, hogy beszerzése Steamen keresztül 20 dolcsiba kerül, nagyjából a konzolos verziók árának megfelelően, de sajnos, ahogy a Skyrim esetében már tapasztaltuk, a kelet európai régióban ismét nem lehet beszerezni a DLC-t digitálisan (a Steam továbbra is tartja magát a korábbi, kizárólagos forgalmazásokkal kapcsolatos szerződésekhez). Esély mindig van rá, hogy egy-egy DLC miatt tesznek kivételt, és esetleg mi is megvehetjük, de ez nagyon csekély, ezért aki szeretné megvenni a Dawnguardot itthonról, muszáj kicsit trükköznie.

Mint ismert, a DLC cselekményeinek középpontjában a vámpírok illetve egy ősi vámpírvadász csapat örök harca áll, amelybe a játékos a 10. szintet elérve becsatlakozhat, és kedve szerint alakíthat egy új, több órányi plusz játékidőt biztosító kampány keretében (új fegyverekkel, új perkekkel, új talentekkel, új helyszínekkel, stb).

A PS3-as megjelenésről továbbra sincs hír.

UPDATE:
Zoenn kolléga már a hétvégén elkészült a már hagyományosnak mondható végigjátszással, így aki esetleg elakadna a Dawnguard történetében, vagy csak kíváncsi rá, hogy nem hagyott-e ki valamit, az IDE kattintson! Jó olvasgatást és ismét csak köszönet Zoennek!

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.