Maria Aliprando nyilatkozott a Playstation Access portálnak is a GamesCom 2013-on, amelyben összefoglalta a PVE játékmenet főbb jellemzőit. Ennek összefoglalója a lapozás után.

PVE gameplay

  • A tervezés/fejlesztés során a legfontosabb szempont az volt, hogy ez egy The Elder Scrolls játék legyen, elsősorban egy szerepjáték. Szeretnék, ha úgy érezné minden játékos, hogy az ESO a valahol a TES sorozat következő teljes értékű része.
  • A szintezős rész (1-től 50-ig a frakciók területe) megoldható egyedül, gond nélkül. A főküldetés meg aztán pláne, az direkt szóló játékra lett kitalálva a maga "epikus" történetével.
  • Természetesen a küldetéseket csinálhatjuk többedmagunkkal is, nem csak egyedül. Oldhatunk meg problémákat és feladatokat összeállva ismerősökkel/ismeretlenekkel, vagy akár egyedül, de besegítve másoknak úgy, hogy nem vagyunk velük egy csapatban. Utóbbi esetben, ha legalább 10% környéki sebzést kiosztunk az ellenfélnek, vagy kb. ennyit gyógyítunk a játékosokon, akkor megkapjuk a teljes XP értéket, és az adott ellenfélhez kapcsolódó küldetési tárgyat vagy feladatot, stb. Nincs "ninja behúzás" az ESO-ban.
  • A játékosok közötti kapcsolatfelvétel/interakció egy kör alakú gyorsmenüvel történik, amely a képernyő közepén jelenik meg. Ezzel meg/behívhatjuk őket a csoportunkba (partyba), majd ezután már láthatjuk őket a térképen, az iránytűnkön, könnyen megkereshetjük őket.
  • Ha közösen oldunk meg egy küldetést, például elkapjuk a banditák vezetőjét, de döntésre kényszerülünk a végén, hogy megöljük e, vagy futni hagyjuk, akkor mindannyian saját döntést hozhatunk. A végeredménytől függően továbbra is együtt fogunk játszani, de mindketten más és más következménnyel fogunk szembesülni – de ez nem zárja ki, vagy akadályozza a további közös játékot. Mindenki a saját döntéseit hozza meg.
  • Lesznek 4 fős instanceolt dungeonok - a premierkor szám szerint 16 darabbal indulunk. Ezekbe az LFG (Looking for Group) rendszer segítségével mehetünk, és az „instance” jellege miatt, ezekben a dungeonokban csak a mi partynk lesz jelen, mások nem. Természetesen minden dungeonnak lesz önálló sztorija, amelyet végigjátszunk egy-egy menet alatt.
  • Lesznek publikus dungeonok is, amelyek nem lesznek instanceolva (de idióta egy kifejezés ez, egy magyar nyelvű cikkben... :)), vagyis bármikor összefuthatunk bárkivel odabenn - Cyrodiilban akár ellenséges frakció csapaival is. Ezek nehézsége 2 főre lett tervezve, de egyedül is nekivághatunk. Utóbbi esetben legyen kéznél elég gyógyital, legyen megfelelően felkészítve a felszerelésünk is, és kössük fel az alsóneműt. Ha ketten  vagy többen megyünk, már nem okoz(hat) akkora gondot a dungeon kitakarítása.
  • Lesznek master dungeonok, ezek szintén instanceoltak lesznek, és a premierkor lesz eezekől hat darab. Ezek a szintezős, korábban megismert dungeonok folytatásai. A nehézségi szint nehezebb lesz, 50-es szintre is van tervezve minden. A dungeonok sztorija folytatódik, megmutatja, hogy mi történt azután, hogy a szintezés közben végigjártuk a helyeket. Ennek megfelelően új helyek, új útvonalak, új „szárnyak” lesznek elérhetőek, és természetesen az ellenfelek is lecserélőd(het)nek.
  • Lesznek Adventure Zone-k, amelyek a nagyobb létszámú csapatoknak szánt "end game" tartalmakat rejtik. Sokat nem tudni róluk egyelőre, csak annyit, hogy 4 fős 50-es partyktól kezdve egészen 24 fős 50-es szintű partykig vannak belőve az itt található ellenfelek, események, helyek, stb.
  • LESZNEK CLIFF RACEREK a játékban. Mert, azt ugye tudjuk, hogy Jiub (a későbbi Szent Jiub) volt az a hős, aki kiirtotta az összes Cliff Racert Morrowindben. De az ESO története kb. 800 évvel korábban játszódik, vagyis ekkor még léteznek ezek az anyaszomorító jószágok, a Cliff Racerek. Emlékeztek? Jiub volt az első ember – pontosabban egy dark elf -, akit TES III. Morrowindben, Seyda Neen kikötőjében a hajón ébredve láttunk. Később Jiubbal a Skyrimban is összefuthatunk, illetve már csak a szellemével.
  • Találkozhatunk M’aiq barátunkkal is, az elsővel, aki ugyanaz a személy, de mégsem ugyanaz :) (házi feladat az ESO premierig, utánanézni az M'aiq "jelenségnek")
  • Nagyjából 130-150 óra egy szövetség „végigjátszása”. Ebben nincs benne se PVP, se dungeon, se crafting, semmi, csak a küldetések és a kalandozások. 50-es szintet elérve elérhetővé válik a másik két frakció „végigjátszása” (nem egyszerre, hanem egymás után), így az megint kétszer 130-150 óra, vagyis a premierkor az összes elérhető küldetés és Tamriel bejárása, felfedezése nagyjából nettó 400-450 órányi játékot biztosít.
  • Oblivionból átemelték a teljes Cyrodiil tartományt szőröstől-bőröstől, kialakították ott a központi PVP területet, amely így még egy picit nagyobb is lett, mint a TES IV-ben láttunk - főleg az Erődrendszer miatt -, így nagyjából el tudja képzelni mindenki, hogy mekkora nagy területen fog zajlani a PVP.
Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.