...rajt! Rajt? A múlt héten rekord létszámmal zajlott a The Elder Scrolls Online eddigi legsikeresebb béta tesztje. Külön öröm, hogy ezúttal már a világ minden tájáról behívtak emberek, ezért is fordulhatott elő, hogy rengeteg magyar kalandor aprította a Deadrákat, segített a falusiaknak, vagy éppen fosztogatta a dungeonokat - ha épp nem valamelyik Dunmer Nagy Háznak segített legyőzni a konkurenciát. A teszt eredményeinek átnézése után a Zenimax szakemberei nagyon elégedettek voltak a kapott eredményekkel, ami nem csoda, hiszen leszámítva a szokásos bugokat, esetleges apróbb hibás küldetéseket vagy hiányzó texturákat, a stress teszt zökkenőmentesre sikerült. Természetesen, akik szombaton 3-4 órán keresztül nem tudtak bejutni login szerver halála miatt, azok csapkodták az asztalt rendesen, de tessék elhinni, jobb, ha most omlik össze a rendszer, mint élesben majd áprilisban (bár nincs kétség afelől sem). Arról nem is beszélve, hogy pár órán belül javították a hibát, illetve vasárnap már nyoma sem volt az egésznek.

Ami pedig magát a bétában szerzett fantasztikus élményeket illeti, az NDA (titoktartási kötelezettség) mellett talán el lehet annyit mondani, hogy rengeteg ember a hétvégén találkozott először az ESO-val élesben, és most jött rá arra, hogy talán mégsem lesz annyira pocsék ez a játék, mint amilyennek a sajtó egy része, illetve a hangoskodó trollok beállítják. Sőt, még az is lehet, hogy megéri a havi 3500 Ft-t? Ők mondták, érdemes megnézni a tesztek beszámolóihoz kapcsolódó facebook és egyéb kommenteket, egyre több a pozitív visszajelzés azok részéről, akik részt vettek a hétvégi teszten.

Mai hír, hogy a Zenimax a mai napon posztolt üzenetében kér mindenkit, hogy ne törölje le a klienst a múlt heti béta után, tartsa meg, peccselje, mert.... szükség lesz még rá. Aki pedig még nem jutott be, az regeljen gyorsan, mert - és itt vége a mondatnak. (Ide tartozó észrevétel, hogy az account management oldal megváltozott, a megvásárolt játékok között megjelent az ESO és a "beta acces" felirat, illetve a fizetési előzmények menüpont).

Korábban már volt szó róla, hogy kering egy pletyka, miszerint januárban indul az EU béta a PC-sek számára, majd nem sokkal később az nyílt béta teszt két hónapos időszaka is. Mindez csak pletyka. De, ha hivatalosan nem is lett annak nevezve, a januári tesztre már bejutottunk Európából, vagyis ki tudja, mit hoz a következő pár hét. Ami a konzolos (PS4 és XBO) bétát illeti, nincs hír arról, hogy elkezdődött volna, sőt. A friss twitter bejegyzések szerint várni kell még rá, mert csak jóval később kezdődik. Majd szólnak. Azt mondták.

Ami a lényeg, PC-sek, regeljetek a bétára, az a biztos, mert valami közeleg!

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.