Paul Sage az ESO kreatív igazgatója röviden nyilatkozott az Ausgamersnek és az IGN-nek a The Elder Scrolls Online körüli jelenlegi legfontosabb teendőkről, illetve szóba kerültek a közeli s távoli célok, tervek. Azt már tudjuk, hogy Craglorn és az első nagyobb frissítés érkezik holnap reggel, de lássuk, hogy alakul az év második fele. Apróságok a jelenről és a jövőről a lapozás után.

Craglornról és az első frissítésről:

  • Bár Craglorn már jó ideje tesztelés alatt állt és emiatt bármikor megjelenhetett volna, mégsem akarták elsietni a megjelenést. Az utolsó pillanatig finomították és javították a kiegészítőt, mert az 1.1-gyel nem csak egy új zóna érkezik, hanem az összes skill, képesség, classok, stb. is javítva, balanszolva lesznek, vagyis a mostani frissítés a játék teljes tartalmát érinti.
  • Az volt a terv, hogy minden nagyobb tartalmi frissítésnél nő majd a maximálisan elérhető VR szint. De lehet, hogy ez az elképzelés változik, mert azt szeretnék, hogy a játékosok nagy többsége el tudja érni az új tartalmakat. Meglátják, hogy állnak majd a karakterek szintjei a későbbiekben és ahhoz alkalmazkodnak.
  • Craglornba már VR1-esként beléphetünk (elutazhatunk). Sőt, még akár sikerélményünk is lehet a zónában szólózgatva, vagy csapatban a kripták, romok, barlangok bossait ölve a "beugró" szinten...
  • ...DE, a Trialokban már nagyon ajánlott a VR10-es szint.
  • Craglornban kalandozva a 4 fős és a 12 fős tartalmakból a karakternek megfelelő szintű loot fog esni. Vagyis, a bátrabb VR1-es karaktereknek VR1-es cuccok, míg a VR10-esek VR10-esek.

 

Ami a jövőt illeti:

  • A Justice System előbb fog érkezni, mint a Tolvajok Céhe vagy a Sötét Testvériség. Mivel mind a két Céh életére - mind tagjaira mind működésére - elég komolyan fog hatni a rendszer, ezért azt akarják, hogy előbb működjön tökéletesen az és szokjanak hozzá a játékosok is. Ha ez megvan, akkor belecsaphatunk a lecsóba, és jöhet a két Céh.
  • Nincs az első négy (4-6 hetente érkező) frissítés tervei között se a Justice System, se a Sötét Testvériség és se a Tolvajok Céhe, vagyis a legjobb esetben is csak ősszel vagy kora télen várható az érkezésük, de a jövő év (2015) eleje sem kizárt.
  • Nincs arról infó egyelőre, hogy a két Céh csak Veterán szintű játékosoknak lesz e elérhető, vagy akár már alacsony szinten is csatlakozhatunk hozzájuk, mint a Mágusokhoz vagy Harcosokhoz.
  • Játékosok saját háza, saját ingatlanja sem érkezik még egy ideig. Paul Sage szerint ez olyan funkció, amely akkor szokott érkezni, amikor már a játék jó ideje fut. Emiatt sanszos (csak tipp egyelőre), hogy az Player Housing csak az ESO második vagy harmadik évében fog debütálni. (Bízzunk benne, hogy meggondolják magukat, és inkább hamarabb érkezik, mint sem ilyen későn!)
  • A második nagyobb (1.2) frissítés egyik központi témája a „Crypt of Hearts” dungeon veterán (heroic) verziója lesz.
  • A második frissítés már elkészült és tesztelhető fázisban van. Ahogy élesítik holnap Craglorn-t, már kerül is fel a PTS-re (teszt szerverre) a cucc.
  • Tudják, hogy kevés a tank és a healer, ezért – ahogy az lenni szokott az mmokban -, sokáig kell DPS-ként a sorban állni (LFG rendszert használva), hogy lejussunk valahova. Ezen fognak segíteni/enyhíteni a jelenlegi fegyverekhez érkező új skillek és képességek, illetve a korábban már bejelentett SPELLCRAFTING is.
Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.