Tegnap megérkezett PTS-re az Update 5, vagyis elkezdődött a The Elder Scrolls Online ötödik nagyobb tartalmi frissítésének (1.5) a tesztelése. Az érkező újdonságok egy részét már régóta várjuk, a másik részének meg szimplán csak örülünk, mert nagyon kellettek már. Kapunk új veterán dungeont, eltűnik a Veterán Pont, lesz új szett, új szakmai stílus, érkeznek végre a párbeszéd buborékok, a vezető szintjéhez skálázódnak mostantól a dungeonok, lesz egy rakás "daily" küldetés, stb.

Megjelenés tippre majd csak valamikor majd november elején várható. Mivel még csak most kezdődött a Update 5 tesztelése, ezért felhívnánk a figyelmet arra, hogy a lapozás után ismertetett újdonságok és változások még nem feltétlen véglegesek, a megjelenésig semmi sincs kőbe vésve.

 

Veterán City of Ash

Az Undaunted Céh újabb expedíciókat indít útnak. Ezúttal egy régi Daedra Herceg cimboránkkal, a mindig mérges Mehrunes Dagonnal fogunk újra összefutni. Kalandjaink során ellátogatunk az ő Oblivioni létsíkjára (Deadlandsra) és ott fogjuk folytatni a korábban már normál fokozaton megismert "City of Ash" dungeon történetét.

 

Továbbfejlesztett mimikák, arc animációk

Már a béta első percétől kezdve furcsán festettek beszéd közben az NPC-k. Bár a szinkronszínészek kiváló munkát végeztek, de a karakterek többségének a szájmozgása olyan volt, mintha egy Muppet bábut néztünk volna, aki ráadásul még szájzárat is kapott. Na ennek vége! Érkezik az új rendszer amelyben az összes NPC teljes ráncfelvarráson esett át - már ami az arc animációit, a mimikát illeti. Sajnos Windows XP alatt, illetve a Mac verzióban egyelőre ez nem lesz tapasztalható, de egy későbbi frissítésben ők is megkapják ezt a pluszt. Win7-8-10 alatt azonnali a változás.

 

Veterán Rang változások

  • Először is, a Champion System bevezetésének második fázisaként egyszer és mindenkorra el lett törölve a Veterán Pontok rendszere. Minden újabb Veterán Rangot most már csak és kizárólag XP-t gyűjtögetve kaphatunk, ahogy azt tettük az 1. és az 50. szint között. Egy-egy új Veterán Ranghoz 1,432,550 XP kell majd.
  • Másodszor, minden Veterán Rang után kapunk 1-1 Attribútum (Health/Stamina/Magicka) és Skill pontot.
  • Harmadszor, a Veterán Rangok után járó automatikus(!) Health/Stamina/Magicka növekedés csökken 35%-kal (visszamenőleg is), hogy az előző pontban említett elosztható Attribútum pontok miatt ne szálljanak el az egyes életerő/stamina/magicka mennyiségek. Ne lepődjön meg senki sem, ha a VR12-14 karaktere kevesebb életerővel, staminával vagy „manával” fog rendelkezni az első login után. Kap cserébe 12-14 attribútum pontot, amelyet eloszthat.

 

Skálázódó dungeonok és tartalmak
Az intanceok/dungeonok a csapat vezetőjének (party leader) szintjéhez fognak skálázódni. Pár apróság ezzel kapcsolatban:

  • A „sima”, nem veterán dungeonok nem skálázódhatnak lejjebb, mint az eredeti szintjük. Felfelé pedig a maximum VR12-es szint lesz. (Vagyis, egy 20-as szintű dungeon bossai és mobjai maradnak 20-es szintűek, hiába megyünk oda be egy 13-as karakter által vezetett csapattal, azok nem csökkennek le az eredeti szintjük alá. De ha 45-ös a leader, akkor már 45-ös szintű lesz odabenn mindenki, mert felfelé már skálázódnak)
  • A veterán dungeonok erősségei VR1 és VR12 között mozoghatnak. A City of Ash kivételével bármikor bárhova mehetünk VR1 szintet elérve, a dungeonok immáron a leader veterán szintjéhez fognak igazodni. Természetesen 50 alatti játékosok számára a veterán dungeonok nem lesznek elérhetőek.
  • VR13 és VR14-es szintre egyelőre nem skálázódnak még a dungeonok.
  • A tartalom szintje az első belépéskor kerül meghatározásra a vezető szintjéhez igazodva. Ha menet közben változik a vezető személye, vagy esetleg kilép az illető, a dungeon és a tartalom szintje nem fog megváltozni. Ahhoz el kell hagyni a helyet és újra kell generáltatni az egészet egy új partyval.
  • A talált kincsek szintje vagy a mobok szintjéhez, vagy a karakter szintjéhez fog igazodni, attól függően, hogy melyik a kisebb. Egy 28-as szintű mobot ha megöl egy 26-os vagy egy 30-as karakter, akkor a hullájában talált kincs vagy 26-os szintű lesz, vagy 28-as.
  • Az egyedül játszható „szóló” isntanceok/tartalmak is skálázódnak. Az elv itt is hasonló, vagyis lefelé csak az eredeti szintig mehet a dolog, míg  felfelé a maximum itt is VR12. Illetve a belső tartalom erőssége/szintje a karakterünkhöz igazodik a belépés pillanatában. Egy 42-es eredeti tartalom marad 42-es, ha oda belépünk 30-asként, de már azonnal VR2-őre erősödik, ha VR2-es karakterrel látogatunk vissza.

 

Az Undaunted Enklávé és a kihívásaik

Az Undaunted Enklávé (Undaunted Enclaves) mostantól a fővárosok mellett felhúzott táborokban várja a csatlakozni vágyó bátor kalandorokat. A csatlakozás után különféle, naponta felvehető (daily) kihívásokat, felkéréseket (más néven „Pledge”) kaphatunk tőlük, amelyek teljesítéséért mindenféle jóságra beváltható kulcsokat kapunk jutalmul.

  • Két ilyen kihívás lesz: egy veterán és egy nem veterán dungeonokhoz kapcsolódó.
  • Mind a két napi feladat 20 óránként ismételhető, a cél legtöbbször az adott bossok és minibossok megölése lesz.
  • Természetesen ugyanazon a napon teljesíthető lesz mind a kettő egyszer-egyszer, egymással párhuzamosan.
  • A két feladathoz két kulcs jár jutalomként. Külön egy kulcs a veteránért és külön egy kulcs a nem veteránért.
  • A nem veterán feladatok 45-ös szinttől, a veterán feladatok VR1-es szinttő érhetőek el.
  • A megszerzett kulcsokkal az Undaunted Enklávé táborában nyithatunk ki ládákat (a kulcs minőségének megfelelően), amelyek változatos és ritka kincseket rejthetnek.
  • Az Enklávé területén lesznek egyéb árusok is, akiknél felszerelkezhetnek majd a kalandorok.

 

A Szakmák változásai és újdonságai

  • A szakma alapjait egy, a korábbinál sokkal részletesebb oktatás során lehet majd elsajátítani. Az így kapott szakmai végzettséget igazoló OKJ-s bizonyítvány emellett azért is fontos, mert csak ezzel a birtokunkban tudunk különféle, szakmákhoz kapcsolódó feladatokat elvállalni.
  • Ezek az új szakoktatók Vulkhel Guard, Davon’s Watch és Daggerfall városában találhatóak.
  • Aki profinak érzi magát, az részt vehet egy gyorstalpalón, kvázi kihagyva a fejtágítás nagy részét.
  • A szakmai bizonyítvánnyal a zsebben elérhetővé válnak a szakmákhoz kapcsolódó megbízások (Crafting Writ). Ezek olyan szerződések, amelyeket minden nagyon városban a helyi hirdetőtáblán találunk majd, és a karakter szakmai szintjének megfelelő feladatokat tartalmaznak majd.
  • A feladatok/szerződések lényege, hogy le kell gyártanunk X darabot a meghatározott Y tárgyból, majd ezt el lel szállítanunk a Q helyszínre.
  • 20 óránként lehet új szerződést elvállalni, minden „tierhez” (lásd kapcsolódó szakmai skillünk) új szerződés szerezhető.
  • Nem csak szakmai XP-t (Inspiration) kapunk majd jutalmul, hanem ritka és a szintünknek megfelelő nyersanyagot is.
  • A jutalmak között felbukkanhat egy-egy földtani felmérés (Survey Report) is. Ez hasonló elven működik, mint a kincses térkép (Treasure Map), csak itt nem ládát kell megtalálni, hanem egy egyedi nyersanyagban gazdag helyet.

 

Új szakmai stílus: DWEMER

  • A sok-sok kutatás eredményre vezetett és Tamriel szerte megjelent a Dwemer crafting stílus. A tudást tartalmazó könyv lapjai sajnos szétszóródtak a világban, ezért a Dwemer romok mélyén egyelőre csak bizonyos fegyver és páncél darabok gyártását tartalmazó lapokat találhatunk, ellentétben a korábbi, a teljes stílust tartalmazó „Racial Motifs” könyvekkel.
  • A lapok Dwemer konténerek, urnák, stb. mélyén lapulnak, érdemes mindent végigkutatni, ha arra járunk.
  • Ha valaki nagyon, de nagyon mázlista, akkor találhat akár egy érintetlen, teljes Dwemer stílust könyvet is. A többieknek be kell érniük eleinte a Dwemer Robes, Dwemer Bows, stb. készítését bemutató lapokkal.
  • A stílushoz szükséges alapanyagokat a romokban található automatizált ketyerékből, az azokból szerzett hulladék fémek beolvasztásával nyerhetünk.

 

Új gyártható szett: Twice-Born Star

Upper Craglornban elérhetővé válik egy új munkaállomás, ahol egy új szettet gyárthatunk, feltéve, hogy rendelkezünk már 9 ismert/kikutatott TRAIT-tel. Ha igen, akkor a szett 5 darabját hordva egyszerre akár két darab Mundus Stone is hathat ránk.

 

Chat Bubbles

Jön a várva várt, a karakterek beszélgetéseit felhőkben megjelenítő lehetőség az ESO-ba! Egyelőre csak teszt jelleggel, ezért alap esetben ez mindenkinél ki lesz kapcsolva. (Bekapcsolás az Options menüben)

 

Folytatódik a Delves (a szólózható dungeonok) ráncfelvarrása

A korábbi magasabb szintű helyszínek után most az Alik’r Desert, Eastmarch és Malabal Tor romjai/barlangjai következnek. Nagyobb alapterület, több boss, több ellenfél, több loot. Ezen kívül pár alacsonyabb szintű helyszín is fel lett újítva:

  • Auridonban a Del’s Claim
  • Glenumbrában a Crypt Watch
  • Stonefallsban az Emberflint Mine.

 

Új achievementek és festékek (Dye):

  • I Must Complete My Contract:

Complete 1, 25, 150, 250 Crafting Writs

  • Certified Jack-of-All-Trades: Become Certified in every crafting profession

Complete The Alchemy Certification

Complete The Blacksmithing Certification

Complete The Clothier Certification

Complete The Enchanting Certification

Complete The Provisioning Certification

Complete The Woodworking Certification

Reward: Dye Woodsman Green

  • Dwemer Style Master: Collect and learn from every Dwemer Style Book

Learn the Dwemer Style for Axes

Learn the Dwemer Style for Belts

Learn the Dwemer Style for Boots

Learn the Dwemer Style for Bows

Learn the Dwemer Style for Chests

Learn the Dwemer Style for Daggers

Learn the Dwemer Style for Gloves

Learn the Dwemer Style for Helmets

Learn the Dwemer Style for Legs

Learn the Dwemer Style for Maces

Learn the Dwemer Style for Shields

Learn the Dwemer Style for Shoulders

Learn the Dwemer Style for Staves

Learn the Dwemer Style for Swords

Reward: Dye Dwarven Brass

  • Call of the Undaunted

Reach level 45, attracting the attention of the Undaunted elite

Reward: Undaunted Enclave Invitation

  • Pledge Taker

Complete 1, 10, 50, 100 Undaunted Pledges

 

 

További részletek a PTS 1.5 Patch notesban

Megosztás

 

Fontosabb információk:

 

Eddig megjelent DLC-k:
Imperial City
Orsinium
Thieves Guild
Dark Brotherhood
"Shadow of the Hist"
(DLC Dungeon Pack)
"One Tamriel"
"Homestead"
(Housing)
The Elder Scrolls Online:
Morrowind

(első nagy kiegészítő)

 

 

Készülőben lévő DLC-k,
nagyobb változások:


Horns of the Reach
(DLC dungeon pack)
2017. augusztus


Clockwork City
kb. 2017. november

 

Transmogrification rendszer (?)
(felszerelés kinézetének
egyedi átalakítása)
2018. eleje (tipp)


Karbantartás/patch napok:
PC: hétfő kb. 10:00 órától
XB1: kedd kb. 10:00 órától
PS4: szerda kb. 10:00 órától

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

 

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

Friss hozzászólások


További témák »


Hasznos oldalak

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.