oldal: 2 / 5

Horgászat

 

Mielőtt belemennénk a szakmák rejtelmeibe letudjuk gyorsan a horgászatot. Miért is jó, mi értelme van ennek? Első és legfontosabb érvem a horgászat mellett az hogy fun :) Néha jól esik semmit sem csinálni csak lógatni a kukacot a vízbe, csoportos tevékenységnek is kiváló :) Második érv a pecázás mellett az achievement pontok gyűjtésének öröme, már aki ebben a betegségben szenved. A Master Fishing acsi mellé jár egy Title is amit a nevünk alá bökhetünk valamint a Dye (ruhafestés) rendszer bevezetése óta jár egy festék is hozzá. Harmadik érv: foghatunk halak helyett "Wet gunny sack"-ot, amiben akár még Kuta is lapulhat! Még béta idején a kifogott halakat fel lehetett használni kaja gyártáshoz is, ám ezt az éles játék megjelenésével átszervezték, és már csak eladni lehet a halakat, remélhetőleg a hamarosan átdolgozásra kerülő szakma alapanyagai közé újra beteszik a halakat mint nyersanyagot. Elmondható, hogy a pecázás igencsak hemzsegett a bugoktól a játék megjelenése óta, bekapcsolt autoloottal, nem lehetett kifogni a ritka halakat amikért az acsikat kapjuk, nem jelentek meg a halak az ivnentoryban. Ezt a hibát az update 3 ban sikerült végre orvosolniuk, már megjelennek a halak a hátizsákunkban, át is adhatóak másik karinak accounton belül, így azt már nem kell kifogni az acsihoz (lehet ez egy újabb bug amit javítanak előbb-utóbb) másik karakterrel ha így teszünk. A zöld halaknak továbbra sincs értékük, 0 goldot ad értük az árus, viszont a kék halak 110 goldot érnek.

Horgászat rendkívül egyszerű, nem kell hozzá csak csali, és egy spot ahol lehet halat fogni ("pezsgő" vízfelület). 9 féle csali létezik a játékban jelenleg, ebből 1 et vehetünk az árusoktól (Simple Bait) 15 gold az ára darabjának, senki ne vegyen ilyet fölösleges pénzkidobás, nem garantált vele a 100%-os halfogás sem, 4 félét a világban barangolva szerezhetünk be:

  • Insect parts (Rovarok): lepkéket, döglegyeket, szentjánosbogarakat kell hozzá befogni
  • Guts: Critterek (semleges kicsi élőlények: békák, csirkék, mókus stb) legyilkolásából juthatunk hozzájuk
  • Crawlers: Critterek (semleges kicsi élőlények: pókok, százlábúak, stb), valamint Zombie típusú moboktól juthatunk hozzájuk
  • Worms: Alchemy és Clothing nyersanyagok begyűjtésekor, valamint Zombie típusú mobok gyilkolásával juthatunk hozzá

A maradék négy féle csalihoz pecázás során juthatunk hozzá:

  • Fish Roe: folyókból lehet kifogni
  • Chub: pocsolyákból lehet kifogni
  • Minnow: óceánokban lehet fogni
  • Shad: tavakban haraphat rá a horogra

Ahhoz hogy sikeresen pecázhassunk a megfelelő csalit kell használnunk a megfelelő vízben. 4 féle víztípus van a játékban, mindegyiknek van 2 preferált csalija, amivel garantált a fogás, ha a másik 7 csalit használjuk, akkor nagy valószínőséggel csak rágott csalit fogunk majd (Used Bait), ha ez történik akkor mindenképpen csalit kell váltani! A négyfajta víztípus:

  • River (folyó): insect parts, shad
  • Ocean (sósvíz): worms, chub
  • Lake (tavak): guts, minnow
  • Foul water (pocsolyák, csatorna, állott víz): crawlers, fish roe


Fontos még tudni, egy fishing spoton körülbelül 15 ször pecázhatunk, de ebbe beleszámolódik más játékosok próbálkozása is, így lehet ha találunk egy spotot, akkor az első fogás után kiürül. Ha egyszerre többen pecázunk ugyan annál a spotnál, akkor nagyobb az esély a ritka fogásra. A lenti kép egy összefoglaló melyik vízben mivel kell pecázni és ott milyen halat vagy csalit foghatunk ki.



Ajánlott addonok pecázáshoz:

  • Rare Fish Tracker - konfigurálható ablakban mutatja az egyes zónákban mely ritka halakat fogtuk már ki
  • Bait Informer - a csalik tooltipjében kiírja melyik víztípushoz jók
  • Bait Counter - mutatja hány csalink van a képernyőn a fishing spotokon
  • Catch and Release, a Fishing Add-on - pecázás alatt kikapcsolja az autoloot funkciót, már nem igazán van rá szükség, 1.3 előtt máshogy nem lehetett autoloot nélkül kifogni a ritka halakat
  • HarvestMap - fishing spotokat elmenti/megjelöli a térképen
  • Luminary - FishMe - Know your Bait & Fish- Hasznos kis addon pecásoknak. Csali kiválasztásakor kiírja melyik vízhez jó az, illetve piros szöveggel figyelmeztet ha be lehet rántani a horgot. Jelenleg nem működik rendesen frissítés/javítás szükséges hozzá

 



Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.