Pár órával ezelőtt ért véget az E3-at megelőző és immáron szokásosnak mondható Bethesda által tartott, általuk csak csak BE3-nak elkeresztelt esemény, melyen a kiadóhoz tartozó csapatok, fejlesztőstúdiók és egyéb jómunkásemberek mutathatták be aktuális portékáikat az őket élőben a helyszínen és a streamen figyelő közönségnek. Természetesen idén is kapott egy kis szegmenst a Zenimax Online Studios és a The Elder Scrolls Online. Ha pedig ott voltak, Matt Firor és csapata bejelentette, hogy idén ősztől megvalósul az, amelyre legalább a 2013-s béták óta vártunk már, vagyis végre bárkivel, bárhol, bármikor együtt kalandozhatunk, szinttől és frakciótól teljesen kötetlenül. Részletek a lapozás után.

Megosztás

Bővebben...

Már egy hét sincs az idei BE3-ig, amely előestéjén ismét lesz egy önálló rendezvény a Bethesda (a kiadó) és az istállójukhoz tartozó összes fejlesztőstúdió, csapat, stb. - köztük természetesen a Zenimax Online Studios - részvételével. Ezúttal (sem) a The Elder Scrolls Online lesz az este fénypontja, ez egyértelmű, de az biztos, hogy komoly és jelentős bejelentésekre számíthatunk az mmot illetően. Hogy mégis mi várhat ránk, milyen érdekességeket fognak esetleg bejelenteni az ESO fejlesztői paneljén, azt a következőkben próbáljuk meg összefoglalni és megtippelni a Tamriel Foundry összefoglalójának a segítségével.

Megosztás

Bővebben...

Most már szinte 99,99% (hagyjuk 0.01%-ot a világvégének is, ki tudja...), hogy hamarosan újra Morrowind ikonikus szigetén, Vvardenfellben fogjuk találni magunkat. Sőt, nem csak hogy arrafelé fogunk a kalandozni, de akár házat is vehetünk majd ott! Hármat is, ha úgy hozza úri kedvünk. Részletek a lapozás után.

Megosztás

Bővebben...

A szokásos újdonságok, zónák, álruhák, stílusok és egyéb tartalmak mellett jelentős harci változásokat is hoz majd a Sötét Testvériség DLC, mely változások ezúttal inkább a staminát használó karaktereket és skilleket érintik. Hogy miről is van szó? Alapos ráncfelvarrást kap majd a Heavy Armor, az összes Charge képesség és a Harcosok Céhe skill fája, illetve szinte alapjaiban változnak meg a Traitek (mind a fegyverek, mind a páncélok esetében), a Vámpír képességekről és életformáról nem is beszélve. Lássuk röviden, hogy mire is számíthatunk!

Megosztás

Bővebben...

A hétvégén Bostonban rendezték meg a PAX East elnevezésű rendezvényt, amelyen a Zenimax Online Studios fejlesztői és képviselői is jelen voltak. És ha már ott voltak, akkor tartottak egy rövidke kérdezz-feleleket a közelgő új The Elder Scrolls Online kiegészítő, a Dark Brotherhood (avagy a Sötét Testvériség) DLC-vel kapcsolatban. Az alábbiakban eme közel egy órás beszélgetés érdekesebb válaszainak az összefoglalóját olvashatjátok, nagyjából abban a sorrendben, ahogy maguk a kérdések is érkeztek (igen, ezért kaotikus kissé, mea culpa):

Friss: befutott pár hivatalos infó a DLC premierjét és tartalmát illetően, ezzel frissítettük a cikket!

Megosztás

Bővebben...

A Sötét Testvériség régóta köztünk él, csendben figyeli az arra érdemes gyilkosokat és igen, hamarosan érkeznek a személyre szóló meghívók. Alig pár hét és az egyik legnépszerűbb frakció tagjaként újra bejárhatjuk a Birodalom nyugati régióját, Anvil és Kvatch környékét. Ej, de régen volt már, amikor arrafelé kalandoztunk, épp ideje, hogy visszatérjünk (még akkor is, ha ez a sztori most jóval az Oblivion krízis előtt fog játszódni)!

Na, de hagyjuk is a rizsát, lássuk, hogy pontosan mit is kapunk a DLC-vel! Bővebb infók a következő hetekben érkeznek, most csak címszavakban jöjjenek az érkező tartalmak:

Megosztás

Bővebben...

Hiánypótló cikk lesz ez, amivel már lassan 1 éve tartozom Nektek. Megpróbálom teljesen átfogni az egészet, a játékmechanikát is hozzácsapva, hogy a cikk végeztével, minden játékos tudja, mit miért kell, és hogyan érdemes játszani a karakterével, a karakteralkotástól a endgame buildekig, a skillek alkalmazásától a rotáig. Eddig csak elemeiben érintettük a témát, most egy átfogó egésszel fogtok gazdagodni.
Az egyik legnehezebb téma ez, mivel sok más mmo-val ellentétben az ESO mechanikája roppant összetett, szituációfüggő és játékos függő. Szerencsére, vagy nem, itt közel sem arról szól a történet, hogy van egy builded és vannak skillek, amiket 1-5-ig végignyomod, aztán lesz valami. Próbálok ennek ellenére egy alapot összerakni, a lehető legegyszerűbben, hogy mindenki megértse és ki tudja szűrni a számára érdekes információkat. Az összetettség miatt lesz olyan rész, ami ki fog maradni, főleg azért, mert nem kívánok 3 hetet a cikk megírására fordítani és az átlag olvasót, amúgy sem fogja érdekelni a legmélyebb játékmechanika. 
Szeretném itt felhívni a figyelmet arra, hogy a leírások ellenére, csak a küldetéseket tekintve, tulajdonképpen csak "funolva" is el lehet boldogulni, akármilyen karakterrel, akármilyen skillekkel, akármilyen játékos tudással. A játék erre is lehetőséget biztosít, ennek ellenére érdemes szerintem átolvasni azoknak is, akik ebben a formában boldogultak eddig, mivel talán később csapat igénylő tartalommal is találkoznak és ebben az esetben már "funolva" nem lesz egyszerű boldogulni. 
A cikk fejezetekre lesz bontva, hogy jobban átlássátok, mi érdekel titeket, valamint később az útmutatóban is megtalálható lesz. Akinek felkeltettem az érdeklődését, kattintson a Bővebben gombra. Jó olvasgatást Mindenkinek!

Megosztás

Bővebben...

Bizony, hamarosan 2 éves lesz a The Elder Scrolls Online, azt pedig meg kell ünnepelni! A jeles évforduló alkalmából rendezett egy hetes (április 4-től 10-ig) mulatság házigazdája maga Donolon séf lesz, aki mindenféle extra fejlődést segítő édességekkel és süteményekkel vár majd minket - amelyek kifejezetten jól fognak jönni a húsvét ipari mennyiségű pálinkája után. Részletek a lapozás után.

Megosztás

Bővebben...

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.