oldal: 4 / 6

 

Sárkány ellen sárkányfű...izé...vérű
Dragon Rising

Visszaérve Dragonsreachbe, azonnal felkeresem Farengart a körletében. Nincs egyedül. Delphine-t találom nála. A hölgyet, aki a férjével vezeti a Riverwoodi "Fogadó az alvó óriáshoz" kocsmát. Tisztán emlékszem rá a menekülés utáni napról, jól berúgtam nála aznap. Halkan lépek a terembe, nem vesznek észre. Hogy mit keres itt a kocsmárosné, és miért sürgeti Farengart, nem tudom. Furcsa. Az biztos, hogy válaszokat akar, minél hamarabb, mert a megbízói egyre idegesebbek. Valami zsiványság folyik itt. A varázsló nyugtatgatja. Most, hogy a Jarl is belátta mivel állnak szemben, nem akadályozza a kutatásban. Delphine-t nem nyugtatja meg a válasz, az idő egyre csak fogy, és most már nem feltételezésekről és mesebeli lényekről beszélünk. A sárkányok itt vannak. Léteznek. A leányzó megnyugtatására Farengar mutatna valamit. Ám ekkor észrevesz engem. A beszélgetésük hirtelen félbeszakad. Francba.

"Oh, a Jarl legújabb bizalmasa" - fordul felém kissé erőltetett mosollyal - "Látom megérkeztél Bleak Falls Barrowból, és nem haltál meg. Nagyszerű. Elhoztad a sárkánykövet?"

Azért mentem, nem? Átadom neki.

"Csodálatos. Úgy látszik te más vagy, mint azok a szerencsétlenek, akiket a Jarl szokott küldeni segítségnek. Jutalmad nem marad el, keresd fel őfelségét, vagy a jobbkezét Aveniccit, biztos vagyok benne, hogy honorálják a fáradozásodat. A... a... segédem is..." - fordul Delphine felé - "...természetesen örül annak, amit tettél. Ugye? UGYE? Ő jött rá merre is van a sárkánykő, de kellett valaki aki meg is szerzi."

"Szép munka" - köszöni meg Delphine, továbbra is kissé idegesen. Akkor ez mégsem a kocsmáros. Lehet az ikertestvére.

A kissé kínos beszélgetést a Jarl testőre, Irileth szakítja félbe. Futva érkezik a hírrel, egy sárkányt láttak a város mellett. Szükség van a varázslóra. És rám is - ha már úgyis itt esz a fene. Farengar izgatott lesz, gyermeki kíváncsisággal érdeklődik a részletekről. Merre van, mit csinál, mekkora, milyen színű? Irileth leállítja. Ha a sárkány úgy dönt, hogy megtámadja Whiterunt, nem biztos, hogy a város kibírná a támadást. Ezért kéretik kissé komolyabban fogadni a hírt. Úgy lesz. Futva érkezünk a kiskirályhoz.

A Jarl épp egy rémült katonával beszélget. A derék jóember a Nyugati Őrtoronynál teljesített szolgálatot amikor a sárkány megérkezett. Még mindig remeg a félelemtől. Irileth nyugtatgatja. Kéri, mondjon el újra mindent, ahogy azt tette korábban, de most a királynak. A katona remegő hangon meséli, hogy a sárkány délről jött, és olyan gyorsan mozgott, de olyan gyorsan... ő még az életben nem látott semmit íly' gyorsan mozogni. "Mit csinált, megtámadta az őrtornyot?" Nem, fejti ki a katona, csak körözött a torony felett. Legalábbis amikor ő futásnak eredt, még csak körözött. Életében nem futott olyan gyorsan, mint akkor. Azt hitte, a sárkány utána megy és megtámadja. De szerencsére nem így történt.

A király megdicséri a katonát. Életét kockáztatva rohant figyelmeztetni a várost a veszélyre, ez bizony süvegelendő. Bár egyesek szerint gyáván elfutott. Mindenesetre elküldi a még mindig remegő őrt a szállásra pihenni, majd Irilethez fordul. Parancsba adja, hogy sürgősen szedjen össze egy csapatot, és induljon a toronyhoz. A testőr nem ma kezdte a szakmát, már régen összetrombitálta a legjobb embereit. "Kiváló!" - bólint a király - "Ne hagyj cserben minket!"

A következő pillanatban a király felém fordul.

"Nincs idő az ünneplésre, barátom, pedig megérdemelnéd. Nagy szolgálatot tettél eddig is már, de most újra szükségünk van a segítségedre. Szeretném, ha elkísérnéd Irileth-et a sárkány elleni harcba. Te vagy az egyetlen, aki túlélt már sárkánytámadást, több tapasztalatod van ezzel kapcsolatban, mint bárkinek itt. Ne hidd, hogy az események miatt elfelejtettem a sárkánykő visszaszerzésében vállalt segítségedet. Hálám jeléül utasítottam Proventus Aveniccit, a személyi titkáromat, hogy engedjen ingatlant vásárolni neked a városban. Ritka kiváltság ez, ily' veszélyes időkben. És persze fogadd el ezt a kis apróságot is." - nyújt át egy újabb páncélt. Ez is bóvli. - "Most menj, és segíts Irilethnek, öljétek meg azt a sárkányt, mielőtt megtámadná a várost!"

Farengar is szeretne jönni, de a király nem engedi. Nem kockáztathatja meg, hogy a két legjobb emberét esetleg elveszítse. Megparancsolja a varázslónak, hogy maradjon és készítse fel a várost egy esetleges támadásra. A parancs az parancs, nincs mit tenni, Farengar nagy duzzogva, de elfogadja a tényt. Ebből ő most kimarad.

Mielőtt a katonákkal indulnánk, Balgruuf figyelmezteti Irileth-tet, hogy ez most nem "győzni vagy bátran meghalni" küldetés. A legfontosabb, hogy tudjuk, mivel állunk szemben. A hősi halálnak nincs még itt az ideje, szóval ne hősködjön senki sem. A sötét elf veszi a lapot. Nem fog hősködni.

A Nyugati Őrtorony aránylag közel fekszik a városhoz, hamar odaérünk az erősítéssel. Bár ne tettük volna. A hely nagy része romokban, égő halottak mindenfelé, az őrtorony félig lerombolva. A megmaradt katonák a torony alsó részén reszketnek és isteneikhez fohászkodnak könyörületért. A sárkány pedig nem tágít. Irileth és én úgy döntünk, ideje ennek véget venni. "Ne, ne menjetek ki nyílt terepre, a sárkány még mindig itt van valahol! Szegény Hroki és Tor is pórul járt, elkapta és elevenen felfalta őket."

Hosszú és fárasztó harc veszi kezdetét. A sárkány folyamatosan köröz a fejem felett, és tűzet okádva próbálja írtani a katonákat, vagy engem, attól függően, ki van közelebb. A sárkánytűz veszélyes dolog, próbálom elkerülni - fedezékbe bújok, amikor csak tudok. A sárkány nagy ritkán leszáll, akkor meg lehetne rohamozni, és közelharci fegyverekkel támadni. Hát, csinálja akinek hat anyja van, én maradok tisztes távolságban, és onnan próbálom íjammal és mágiával sebezni. Sok katona meghal a frissen érkezett erősítésből, mire sikerül legyőzni. De a sárkány halott, és csak ez a lényeg. Irileth is túlélte. Egy nagyobb szikla mögött pislog, még mindig extázisban. Kifújom magam. Másodjára találkozok sárkánnyal rövid időn belül, és ezt is túléltem. Közelebb lépek a tetemhez, amikor valami furcsa történik.

A sárkány teteme hirtelen izzani kezd, majd a lelke - a túlélők és jómagam legnagyobb meglepetésére - belém száll. A sárkányból csak a csontváz marad. A katonák pusmogni kezdenek. "Sárkányvérű, nem hittem, hogy léteznek és mégis" - és hasonló suttogások hallatszódnak mindenfelől. Sárkányvérű? Az mi? Legalább annyira meg vagyok lepve, mint ők. A katonák szerint sárkányvérűek története abból a korból származik, amikor Skyrimban még voltak sárkányok. Azt mondják, a sárkányvérűek olyan nagy harcosok voltak, akik legyőzték a sárkányokat, és elszívták a erejüket, ezzel fejlesztve önmagukat. Én is ezt tettem volna az előbb? "Derítsük ki!" - javasolja egy katona - "Próbálj üvölteni!" Megpróbálhatom. A legnagyobb meglepetésemre hatalmas sárkányüvöltés jön ki a számon, hátra lökve mindenkit a közelemben. A katonák már biztosak benne, én egy sárkányvérű vagyok. Kezdem én is azt hinni...

Mielőtt népünnepély kerekedne, a hős sárkányölő sárkányvérűvel a központban, jön Irileth és csendre int mindenkit. Senki sem tudja mi folyik itt, senki sem tudja, ki vagyok én, úgy hogy lesz szíves mindenki befogni a száját, és nem örülni olyan dolognak, amiről fogalma sincs. A lényeg, hogy van egy halott sárkány. És ami a legfontosabb, együttes erővel megöltük. M-E-G-Ö-L-T-Ü-K. Csak ez számít, a sárkányok sem halhatatlanok, meg lehet őket ölni. Erre fókuszáljon mindenki, ne tündérmesékre, meg mindenféle sárkányvérű legendákra.

A katonák legyintenek. "Sötét elf vagy Irileth, nem értheted meg, mit jelent ez nekünk, Északiaknak."

"Nem?!" - csattan fel az elf - "Bejártam egész Tamrielt. Szolgáltam és harcoltam millió és egy helyen. Nagyobb furcsaságokat is láttam eddig, mint ez a sárkányos hókuszpókusz. Javaslom mindenkinek, inkább bízzatok a saját fegyvereitekben, mint sem a legendákban és tündérmesékben! Bár azt el kell ismernem, az előbbi sárkány elleni harc volt eddigi karrierem legkeményebb csatája, és nem ma kezdtem a szakmát. Nem érdekel, hogy sárkányvérű vagy sem, de jó harcos vagy, és örülök hogy az oldalunkon tudhatunk téged!" - fordul felém a monológja végén. - "Térj vissza Whiterunba, és számolj be a Jarlnak a történtekről! Én maradok, és próbálok segíteni a túlélőknek."

A visszaúton hirtelen megremeg a föld, de úgy, hogy majdnem orra esek. Abban a pillanatban furcsa kiáltást hallok. Felnézek az égre, de nem látok sárkányt. Mi volt ez a rengés? Honnan jött a kiáltás? Nem is kiáltás volt ez, inkább hívó szó. Nem tudom mire vélni a dolgot, ezért inkább szedem a lábam, vissza Dragonsreachbe. Visszaérve a erődbe Proventus fogad. Örül, hogy megjöttem, a Jarl már nagyon várja a híreket. Odakísér. Úgy fest, nem csak én hallottam a kiáltást. Balgruuf kérdően néz a titkárra: "Hallottad a hívást, Proventus? Ők lesznek azok, kik mások lehetnének? A Szürke Szakállúak!"

Elmesélem, mi történt az őrtoronynál. Bár a létesítmény romokban, és sok a halott, de a sárkányt legyőztük. A király nagyon örül a hírnek, tudta, hogy számíthat Irilethre és a katonáira. "Mi volt még?" - kérdezi. Mesélek arról, hogy győztük le a sárkány, és hogy a halála után elszívtam az erejét, a lelkét.

"Akkor a Szürke Szakállúak téged hívtak az előbb! Ők mesterei a sárkányüvöltéseknek, és a rendjük Skyrim legmagasabb hegyének, a Világ Torkának a csúcsán él, a legnagyobb elzártságban, ősidők óta. Ritkán szólnak. Ha megteszik, a föld is beleremeg. Mint az előbb, amikor téged hívtak, sárkányvérű. A legendák szerint utoljára Tiber Septimet hívták, sok száz évvel ezelőtt. Egészen a mai napig némán vártak a következő sárkányvérű felbukkanására. De ma újra felhangzott a hívás, és ez neked szólt barátom. El kell menned hozzájuk, és meg kell tanulnod a sárkányok üvöltését. Mint sárkányvérű, képes vagy megérteni és ezáltal használni a sárkányok nyelvét. De ehhez tanulnod kell, és csak ők taníthatnak. Ki kell használni ezt az ajándékot. El kell menned High Hrothgarba!"

Nem tudni mit akarnak tőlem a Szürke Szakállúak. Ezt csak azok tudják, akiket meghívtak magukhoz. Hamarosan kiderül. A meghívás a legnagyobb megtiszteltetés ami egy Északival történhet.

Mielőtt indulnék, Balgruuf még egyszer magához int. Nagyon nagy szolgálatot tettem a városnak, és ez nem marad viszonzatlanul. A tetteimmel kiérdemeltem a Thane titulust, amely a "város hőse" Északi megfelelője. Ennél nagyobb kitüntetés nincs, amit a helyi Jarl adhat valakinek. Mindezek mellett beosztotta mellém Lydiát, egy Északi harcos leányzót, mint személyi testőr. Innentől kezdve Lydia mindenhová követni fog, és azt teszi amit kérek. Az életét is feláldozza értem, ha kell. Aranyos leányzó, reméljük nem kerül rá sor.

Elköszönök a kiskirálytól. Neki van egy városa, amit meg kell védenie, nekem pedig van meghívásom, aminek eleget kell tennem. El kell jutnom a Szürke Szakállúak templomába.

 



Megosztás

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.