oldal: 4 / 7

 

A Patkányok Útja
Cornered Rat

Riftenbe gyorsan és könnyedén eljutok, a helyközi szekérjárat pont a város kapuja előtt áll meg. A várost a rossz nyelvek a Tolvaj Városának hívja. A többiek pedig simán legyintenek, és putriznak. Mindkét elnevezésre rászolgált. A Tolvajok Céhének központja miatt dugig van zsiványokkal, csempészekkel és bajkeverőkkel. A város olyan szinten lepukkant, hogy ép eszű ember ide be nem teszi a lábát, csak konkrét céllal. Mint én, most.

Éjszaka van, a gyengén kivilágított városkapuban két őr fogad. Alig veszem őket észre. Mielőtt annyit mondanék, mókuslábnyom, az egyik elém áll és 40 aranyat kér. Adó. Hogy milyen adó ez konkrétan, nem árulja el, legyen annyi elég, ha be akarok jutni a városba, fizessek. Picit felkapom a vizet. A világot akarom megmenteni, úgy, hogy nem magam választottam ezt a sorsot, folyamatosan úton vagyok az elmúlt hetekben, nem pihenek, nem szórakozok, sárkányokkal harcolok, a végtelenségig tartó szekérutakról nem is beszélve, és mindezek után még fizessek is?! Az őr megijed, és csitítani kezd. Bemehetek most az egyszer ingyen is, csak hallgassak már el, mert meghallja valaki. Na, akkor ez is zsebre adóztat, szuper. Bár, mit is várok, elvégre ez a Tolvajok Városa.

A városban nem csalódom. Az utcákon gyanús alakok mindenfelé, ahogy közelebb érek hozzájuk, hirtelen elhallgatnak és gyanakvóan méregetni kezdenek. A házak előtt örömlányok hirdetik magukat, a koromsötét sikátorokban zsebesek osztoznak a szajrén, és szinte minden utcasarkon találok egy gyanús embert, aki a világ legtutibb bizniszét kínálja. Az utcák koszosak, a házak kopottak és rozogák, és szinte mindent ellep a szemét. De nem turistaúton vagyok, Esbernt kell megkeresnem.

A piac előtt egy "Kalapács" nevű ürgébe botlok. Nem tudja ki vagyok, de reméli nem balhézni jöttem a városba. Közlöm vele, hogy nem vagyok jó hangulatban, nem ijedek meg tőle, ezért lesz szíves elhúzni a búsba. Meglepődik, nem nagyon szokott hozzá ilyen válaszokhoz. Ő a várost irányító Black-Briars család egyik jobbkeze. A név ismerős, a családfővel, Maven-nel találkoztam a csúnya véget ért partyn, pár nappal ezelőtt. Megtudom tőle, hogy a Black-Briars üzletet kötött a Tolvajok Céhével, és kéz a kézben vezetik a várost, fedezve és védve az inkább közös, mint sem egyéni érdekeket. Ezért ne nagyon üssem bele a helyi dolgokba az orrom, mert két oldalról kapom a pofont. Oké. Ha érdekel a Tolvajok Céhe, vegyem fel a kapcsolatot Brynjolf-fal a piacon. A Céh nem érdekel, de Byrnjolf igen, épp őt keresem.

Sajnos éjszaka a piac zárva, ezért a közeli kocsmába vezet az utam. A hely dugig van, minden asztal foglalt, a skooma füstjétől levegőt is alig kapni, a söröshordókat percenként csapolják, a vendégek körül örömlányok rajzanak, a sötétebb sarki asztaloknál pedig vagy testnedvek cserélődnek, vagy busás üzletek köttetnek. A vendégek sokszínűek, a szó legszorosabb értelmében, az összes őshonos faj képviselteti magát. Még a messzi Morrowindből is találok két Sötét elf tolvajt. Mind a kettő be van állva a skoomától, mint a csacsi. A kocsma közepén egy szerzetes - a közeli Mara Templomból - prédikál a szeretetről, illetve annak hiányáról, példának felhozva a sárkányok visszatérése és az emberi gyarlóság közötti, egyébként értelmetlen összefüggést. A mondat második felét már az utca kövén fejezi be. A fogadós - egy Argóniai hölgy, Keerava -, elégedetten csettint. Unta már a műsort.

Beszédbe elegyedek vele, és óvatosan érdeklődök Esbern felől. Nem látott-e egy Északi öregembert errefelé. Sajnos nem tud segíteni, bár nagyon sok ember megfordul a kocsmában, de öreg Északira nem emlékszik. Javasolja, hogy nézzek szét a Patkányok Útján. Ha bujkál az illető, annál jobb rejtekhelyet keresve sem találhat senki. A Patkányok Útja egy csatornarendszer a város alatt, amelyet a Tolvajok Céhe használ főhadiszállásként. Ebből kifolyólag veszélyes odamenni hívatlanul, jól gondoljam át - javasolja. Van lent egy másik kocsma, a Kopott Korsó, ott is érdeklődjek, biztos tudnak majd segíteni. Feltéve, ha eljutok odáig élve. A bejárat a piactér mellett a jobb oldalon. Megköszönöm a segítséget, és lesietek a csatornába.

A Patkányok Útja az életkörülményeket tekintve maximum annyiban különbözik a várostól, hogy ez a föld alatt van. A koszos, büdös és szeméttel teli járatok behálózzák az egész várost, ezért nagyon könnyű eltévedni benne. A hatóság keze ide már nem ér el, ezért ha bárkinek búvóhelyre van szüksége, az itt meghúzhatja magát valamelyik sarokban. Feltéve, hogy nem foglalt már. Aki pedig üzletet köt a Tolvajok Céhével, a csatornarendszer közepén található központjukban, illetve a tömegszálláson kaphat biztonságos menedéket. Oda tartok én is, bízok benne, hogy a Tolvajok tudnak majd segíteni az öreg hollétével kapcsolatban.

Az oda vezető út nem eseménytelen. Sok csavargóval és egyéb lepukkant bujkáló menekülttel futok össze. Van, aki a falhoz lapulva próbál kitérni az utamból, de van aki azonnal rám támad. Lydia intézi a dolgot, szinte moccannom sem kell, és már arccal a mocsokban fekszenek a bátor, ám kissé meggondolatlan csavargók. Hosszas bolyongás után megérkezek egy ajtóhoz. Benyitva a Kopott Korsóban találom magam. A hely a csatornarendszer egyik nagyobb, aránylag tágasabb terme, egyik végében asztalokkal és bárpulttal. Ahogy belépek, a pultnál folyó beszélgetés megszakad, és tucatnyi szempár szegeződik rám. Azt hiszem megzavartam valamit. Egy Északi lép elém, és bemutatkozik. A neve Byrnjolf. Jó kiállású embernek tart, lenne számomra egy meló, ha gondolom. Nem gondolom. Egy öreget keresek, abban segítsen. Byrnjolf a kocsmároshoz Vekel-hez irányít.

Érdeklődök nála, nem látott-e egy öreg Északit errefelé. Elvileg itt bujkál valahol. Legalábbis a "fentiek" javasolták, hogy itt keressem. Udvariasan közli, hogy bizony sok öreg van a városban, sok az Északi is, ezért sok sikert nekem, és bocsánat, de nem tud segíteni. Picit erőteljesebb hangon folytatom. Akit keresek, a barátom és az élete veszélyben van. Vekel megnyugtat, ha befejezi a mosogatást, majd elmorzsol egy könnycseppet, olyan megható ez a "jaj szegény barát bajban van" dolog, de most leszek szíves lekopni, mert egy, dolga van, kettő, pórul járok. Oké, én megpróbáltam szép szóval. Utoljára kérdezem, merre van az öreg. Jól gondolja meg mit válaszol, mert nehéz törött kézzel mosogatni. Ez a stílus már tetszik neki.

Lassan lerakja a kezéből a mosogatórongyot, majd elégedetten csettint, díjazza a határozottságomat. Annyira, hogy a következő pillanatban az asztalok között találom magam, feldagadt arccal. Ha harc, hát legyen harc! A vendégek jelzik, hogy csak semmi fegyver, ez most kocsmai bunyó. Rövid, de intenzív adok-kapok következik. Vekel lassú, de erőseket üt. Kimozgom az ütéseit, és amikor nem számít rá, megsorozom a bordáit. Egy-kettőt talán el is török. Pár perc múlva már nincs levegője. Egy utolsó balhoroggal padlóra küldöm. Általános taps a jutalmam.

Feltápászkodik és gratulál. Becsületes küzdelem volt, keményebb vagyok mint hitte. Visszatérünk Esbernre. A terem mögött található a Tömegszállás, ott húzzák meg magukat a Tolvajok Céhének támogatását élvező emberek. Ott meg fogom találni Esbernt is. Nem moccant ki évek óta. Ételt és italt is úgy visz neki valaki. Őrült ember, jobb ha vigyázok vele. Hja igen, lehet érdekel, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kereste mostanság. Pár Thalmor katona is járt erre, szintén az öreg után érdeklődve. Persze hogy érdekel. Ettől féltem.

A Tömegszállás nincs messze, futva csupán pár perc, és ott állok a bejárata előtt. Az ajtón átlépve, a szó legszorosabb értelmében belebotlok azokba a Thalmori katonákba, akik a Kopott Korsóban is jártak. Hárman vannak, két harcos és egy varázsló. Esélyt sem adok nekik. Amíg Lydia lekaszabolja a katonákat, addig én elintézem a varázslót. A szálláson több pártfogolt is lakik, a harcra mindegyikük felfigyel. Kissé félve kukucskálnak a szobáikból, bízva benne, hogy nem értük jöttem. Nem foglalkozok velük. A szobákat végigjárva érkezek meg egy ajtóhoz, az emelet jobb oldalán. Az ajtón több a lakat és zár, mint égen a csillag. Mielőtt bármit is tennék, egy "Tűnj innen!" fogad odabentről. Barát vagyok és segíteni jöttem, válaszolom Esbern-nek.

"Esbern? Ki az, én nem ő vagyok. Nem tudom miről beszélsz, menj innen!" - jön a válasz, de ezúttal az ajtó kukucskáló retesze kinyílik. Egy őszes, rongyokba öltözött öregember áll a szobában és néz velem farkasszemet. Azt hiszem megtaláltam Esbert. Szólok neki, hogy Delphine küldött. "Delphine? Honnan ism.... Oh, szóval elkaptátok, és így jutottál el hozzám. Besétáltunk a csapdátokba..." Nem igazán értem miről beszél, de szerintem összekever valakivel. Jó lenne tisztázni a dolgokat, mert újabb Thalmor ügynökök érkeznek hamarosan. "Hát persze, jönnek a barátaid. De nem fogok ajtót nyitni, ha el akartok kapni, akkor jussatok be ahogy akartok!" Most már biztos, hogy félreérti a szituációt. Odalépek a kukucskálóhoz, és közlöm Esbernnel, nem vagyok Thalmor ügynök. Sőt! Én vagyok az a valaki, akire a Penge ügynökök vágynak. Én vagyok a Kiválasztott, a Sárkányvérű. "Hogy mi? Mit mondtál? Sárkányvérű? Akkor... mégis csak van remény? Gyere be gyorsan, ha tényleg Thalmor ügynökök jönnek, bent biztonságosabb". A következő percben tucatnyi lakat, zár, csapda és ki tudja milyen biztonsági megoldás szerkezete kattog, csörög, zakatol az ajtó körül. Miután minden hatástalanítva lett, Esbern betessékel a szobájába.

"Na most már tudunk beszélni. Szóval te... tényleg Sárkányvérű vagy?" Bólintok. Ezért vagyok itt, Delphine szerint fontos, hogy beszéljünk. "Fontos? Sokkal fontosabb, mint sem azt bárki gondolná. Ha te tényleg Sárkányvérű vagy, akkor mégis csak van remény. Mindeddig csak annyit tehettem, hogy reménytelenül és tehetetlenül figyeltem, ahogy közeledik a végítélet órája." Végítélet? Mire gondol ez, a sárkányokra? "Ugyan, a sárkányok nudlik. Azok megölhetők. A Penge ügynökök rengeteget megöltek annak idején, legalább annyit, mint a Sárkányvérűek. A sárkányok csak a végítélet eljövetelének utolsó előjelei. Nem jöttél még rá, te se, mi? Mi kell még hogy történjen, mire végre valaki észreveszi, mi is folyik itt? Alduin visszatért, ahogy a prófécia megjósolta. A Sárkány, ki az idők kezdete óta pusztítja az élők és holtak lelkeit. Senki sem tudja megfékezni éhségét. El fog pusztítani mindent és mindenkit, a világ vége egy karnyújtásnyira van."

Alduin? Ő lenne az a sárkány, aki támasztja fel a többit? Láttam nem olyan régen. "Igen, ő lesz az. Látod, tudsz te mindent, csak egyelőre nem látod át, nem érted a dolgokat" Sárkányvérű vagyok, nem lehet tenni valamit? "Hát persze! De hülye vagyok, el is felejtettem egy pillanatra, hogy ki vagy. Olyan régen élek már ebben a lyukban egyedül. Hát persze hogy tehetünk ellene. A próféciák világosak ezzel kapcsolatban. Csak a Sárkányvérű tudja megállítani Alduint. És ezt is fogjuk tenni! De most vigyél kérlek Delphine-hez, sok dolog van, amit meg kell beszélnünk, de hármasban. Gyors elkészülök és mehetünk!"

Esbern közel fél óra alatt össze is szedi a felszerelését. Addig legalább pihenünk kicsit Lydiával. "Kész vagyok, mire várunk!" - áll meg előttünk az öreg. A Patkányok Útján visszafelé a városba összefutunk pár Thalmor katonával. Jól gondoltam, jött erősítés. Ketten sem jelentettek problémát, de így hárman, Esbernnel kiegészülve egész könnyedén vágjuk le őket. Végigfutunk a csatornán, vissza Riftenbe. Több katonával már nem találkozunk. A város előtt leintjük a szekérjáratot és elindulunk Riverwood felé.

Az úton beszélgetünk.  Elmondja, hogy Delphine-t még a Penge ügynök korszakból ismeri. Abból a korból, amikor a Pengének lenni jelentett valamit. Nem úgy mint manapság, amikor az emberek már nem is emlékeznek a Császárok dicsőséges Testőrségére. Most az összes Penge ügynök menekültként él, bujkálva a Thalmor elől. Nem is tudta, hogy Delphine életben van, bár nem lepődik meg, hiszen igazi túlélő a nő. Kevesen maradtak. A Thalmor a Nagy Háború óta vadászik rájuk. Legtöbbjüket azonnal megölik. Megemlítem neki, hogy egy bizonyos feljegyzés szerint a Thalmor őt kivételesen élve akarja elkapni. Valószínűleg azért, mert a Dominium információkat remél tőle a sárkányok visszatérésével kapcsolatban. Ők sem akarják, hogy elpusztuljon a világ. Végül rákérdezek, hogy mi volt Frostfall hónap 30-án? "Kőkemény hideg volt az nap. Frostfall hónap végre rendszerint beköszönt a tél a Jerall Hegységben. Aznap hallottuk, mi történt a Felhők Templomával. Egy futár hozta a hírt, egyenesen a Császári Fővárosból. 30 éve volt, de mintha tegnap történt volna. Aznap tört ki a Nagy Háború. Később a Thalmor nagykövet ultimátumot intézett az uralkodóhoz, Titus Mede Császárhoz: minden Penge ügynököt fogjanak el, és szállíttassák az Aldmeri Dominium területére. Tudtuk, hogy ez volt a vég kezdete."

 



Megosztás

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.