oldal: 12 / 16

Nocturnal
Az Éjúrnő

 

A következő szemelvényt egy híres kalandozó naplójából állítottuk össze, aki a harmadkor végének zűrzavaros időszakában élt. Vélhetően tevékenyen részt vett a Septim ház kiirtásában, s köze volt azokhoz az eseményekhez, amelyek Mehrunes Dagon megidézéséhez, s ezt követően kiűzéséhez vezettek. Ránk mégis csak a daedra hitről írott feljegyzései maradtak, amik jól tükrözik annak a kornak szánalmas voltát, ahol egy ilyen ember is neves hős lehetett. A bejegyzéseket a jobb érthetőség kedvéért nem időrendben, hanem ABC renben közöljük.

Alves Uvenim emlékezett meg erről a szentélyről, mikor Leyawiinben a Mágusok Céhében találkoztunk. Arra vettem hát az irányt, s legnagyobb meglepetésemre azonnal a daedra színe elé járulhattam. Nocturnal nagy bajban volt, ismét meglopták. Azt, hogy a Gray Fox néhány évvel ezelőtt megszabadította a szürke csuklyától még elviselte volna, de a minap két szemfüles argóniai megpattintotta a Szemét is. A tolvajok Leyawiinbe menekültek, de semmi további fogódzót nem adott.

Így a város felé vettem utam, ahol Nocturnal Szeme után kérdezősködtem. Egy barátságos imperial őr adott némi fogódzót, elmondása szerint Weebam-na és Bejeen "nagy fogásról" és "értékes ékszerről" beszéltek. Weebam lepusztult hajlékára a katedrális és palota között leltem rá, s faggatózásomra a két gyík nagyon gyanúsan tagadott. Ezért kiléptem házukból és visszaosontam, a bejárati folyosón mozdulatlanná dermedtem, amikor arról beszéltek, hogy a Szem biztonságban van a trolloktól Tidewater barlangjában.

Tudtam annyit amennyit kellett, mosolyogva készítettem elő tűzsebzéssel felruházott pallosom, s csakhamar ott álltam a barlang szájánál. Két troll rontott rám és zuhant el azon nyomban, de bent, a félhomályon kívűl senki sem várt. Azonnal jobbra fordultam, aztán egy T elágazásnál balra, átúsztam az elárasztott járaton, levágtam közben néhány ellenfelet, s egy ládikóban meg is találtam a Szemet.

Visszatérve Nocturnal hálájának kézzelfogható jelét is adta: így került birtokomba a Skeleton Key (Fortify Security 40 pts constant effect, ha zárnyitásnál rontunk, nem törik el).

 



Megosztás

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.