oldal: 4 / 4

 

Harmadik Teszt (írta: Ark - 2004. augusztus)

Mivel Caius elment nem volt kinek jelentenem, este a kandalló előtt ülve eszembe jutott Nibani Maesa, ha bármit megtudok keressem fel. Másnap összepakoltam a felszerelésemet és elindultam az Urshilaku táborba. Barátként üdvözöltek és azonnal Nibani-hoz mentem és elbeszélgettünk az elveszett próféciáról. Nibani mesélt Dagoth Ur hét átkáról, a Hét Látomásról valamint a Hét Próbáról, amit a Nerevar-nak ki kell állnia. A Hétből kettőn már túl vagyok: 1 idegen vagyok, 2 immúnis vagyok minden fertőzéssel szemben. Nibani fog segíteni, hogy teljesítsem a próbákat.

A 3 próbát Sul-Matuul-tól kapom ez lesz a Harcosok próbája, át is mentem a sátrába és beszéltem vele. A Harcos próbája során Kogoruhn-ból a Dagoth Ház ősi erődjéből kell elhoznom 3 tárgyat: 1 Corprus könnyet (Corprus Weepings), 2 egy kupa a Dagoth Ház jelzésével, 3 Árnyék pajzs (Shadow Shield). Kogoruhn a tábortól délkeleti irányban van, arra indultam el. Hamarosan kibontakozott előttem az impozáns látvány. Felmentem a széles lépcsőn és rögtön egy elesett harcos holtestébe botlottam, az Ordinator-ok páncélját viselte, visszafelé jövet majd elviszem. Beléptem a Dome of Pollock's Eve-ba, néhány kanyar után egy Corprus Stalker lépett ki a félhomályból és indult felém, fél térdre ereszkedtem és egy acél nyílvesszőt illesztettem az íjam idegére, a Stalker csoszogását az ideg pattanása szakította félbe, iszonyú erővel csapódott a testébe a nyílvessző. Óvatosan haladtam tovább, egy kis kápolnaszerűségbe jutottam, az asztalon megtaláltam a kupát. A Corprus könnyet a lelőtt Stalker-nél találtam már csak a pajzs hiányzott. Szinte minden teremért harcolnom kellett de a végén lejutottam Nabith Waterway-be itt a zárat feltörve eljutottam a Charma's Breath szekcióba, innen tovább a Bleeding Heart részlegbe, itt futottam össze Dagoth Elam-al, akit megölve egy szikla tövében megtaláltam a pajzsot. Vissza felé menet valahol irányt tévesztettem és másik úton jutottam egyre feljebb. Az egyik nagyobb terem sarkában mozgást láttam, reflexből lőttem oda mire dühös ordítás volt a válasz, a sötétből egy Ash Vampir Dagoth Uthol bukkant elő. Hosszú küzdelem volt és a végén már nem tudtam, hogy a saját vérem vagy ellenfelem vére folyik a páncélom. Átkutatva találtam egy övet a Belt of Heartfire-t. A hátizsákom tele lett a zsákmányolt dolgokkal a végén már válogatnom kellett mit vigyek magammal. (glass páncélok, daedra kesztyű, ork fegyverek stb). Visszatértem Sul-Matuul-hoz és átadtam a kért dolgokat, ezzel kiálltam a Harcosok próbáját. Sul-Matuul a 3. Látomásról beszélt és egy találós kérdést tett fel, ez lesz a Bölcsesség tesztje.

"The eye of the needle lies in the teeth of the wind
The mouth of the cave lies in the skin of the pearl
The dream is the door and the star is the key"

Ezen versike alapján kell megtalálnom a Cavern of the Incarnate-t és elhoznom onnan a Moon and Star-t. Beszéltem a táborban az emberekkel és lassan összeállt a megfejtés. A barlang a Szelek Völgyében (Wind of Valley) van aminek a bejárata mellett két kő oszlop áll (Airan's Teeth) a völgy bejárata csak reggel 6-8-ig és este 6-8-ig nyílik meg. Magát a völgyet a Daedric Shrine of Zergonipal-tól keletre és délre keresgélve találtam meg. Egy kanyonon keresztül eljutottam egy hatalmas kapuhoz, amit a Hold és a Csillagok díszítették. Kivártam a megfelelő időt és beléptem a barlangba, odabent Azura istennő szobrával találtam magam szembe, az istennő beszélni kezdett, "Sikeresen teljesítetted az első 3 próbát ezzel a Nerevar útjára léptél, új feladatot adok neked 4. próbaként legyél a 4 Ashlander törzs Nerevar-ja, 5. próbaként légy a 3 Nagy Ház Hortator-ja, járj sikerrel", megkaptam a Moon and Star gyűrűt. Ezután sorra jelentek meg a régen elbukott Nerevar-ok szellemei és mind mondott pár szót valamint ajándékot is kaptam tőlük. Indultam vissza a táborba. A gyűrűt megmutattam Nibani-nak, elmondta, hogy ezzel a lépéssel új barátokat és ellenségeket szereztem a Templom és Redoran Nagy Ház nyíltan az ellenségem. Visszatértem Balmora-i otthonomba.

 

 

Negyedik Teszt (írta: Ark - 2004. augusztus)

Ahemmusa Camp
Kipihentem a fáradalmaimat és indultam vissza az Urshilaku táborba. Beszéltem Sul-Matuul-al aki azonnal elfogadott Nerevar-nak és megtett a törzs Harci vezetőjének, ennek jeleként megkaptam a Teeth of the Urshilaku-t. Utána felkerestem a Wise Women-t, akitől megtudtam a másik 3 törzs táborának a helyét.

Az Ahemmusa-k táborát a sziget északkeleti részében találtam meg (Dagon Fel-től délre a kontinensen) Beléptem a Wise Women Sinnammu Mirpal sátrába és beszéltem vele. Első lépésként beszélnem kell 3 törzsbelivel: Gulakhans Kausi-val, Dutadalk-al, Yenammu-val, miután ez meg volt visszamentem Sinnammu-hoz, aki elfogad Nerevar-nak ha ősi szent helyükön Ald Daedroth-ban békét teremtek. Két frakció csatázik jelenleg érte, az Ordinator-ok és a Cultists-ák. Ald Daedroth a tábortól északra egy kis szigeten található, csónakot nem találtam a parton ezért úszni kezdtem, néhány mészároshal támadás kivételével gond nélkül megérkeztem. Kilépve a partra a bejárat előtt heves csatára lettem figyelmes, mire odaértem már csak a győztes állt talpon. 3 lehetőség van: 1 az Ordinator-ok mellé állsz és őket segíted, ekkor a shrine előtt van egy akivel lehet beszélni, 2 a Cultists-ák mellé állsz és őket segíted ekkor a belső szentélyben kell beszélni a high priestess-el, 3 nem állsz senki mellé mindenkit lemészárolsz. Ha jól emlékszem én az Ordinator-ok mellé álltam de a Cultists-ák elleni harcban egy Ordinator-t is eltalálhattam, úgyhogy védenem kellett magam egyik frakcióból sem maradt élő.

Miután megoldottam a problémát visszatértem Sinnammu-hoz és elkísértem a Shrine-hoz. Én úsztam ő pedig nemes egyszerűséggel járt a vízen. A belső szentély szobránál Sinnammu elfogadott az Ahemmusa törzs Nerevar-nak és ennek jeléül kaptam egy mágikus amulettet a Madstone-t.

Zainab Camp
Néhány napig maradtam az Ahemmusa-k táborában és indultam tovább a harmadik törzshöz a Zainab-hoz. A táboruk Tel Mora-tól délnyugatra található. Megérkezve a Wise Women Sonummu Zabamat sátrába mentem és beszéltem vele a próféciáról. Elmondta, hogy Ashkhan Kaushad-al kell beszélnem, átmentem az ő sátrába és beszéltem vele, (két féle módon kaphatod meg a feladatot vagy 70% fölé dumálod vagy ajándékba adsz neki egy exquisite cipőt.) a feltétele, hogy meg kell ölnöm egy vámpírt Calvario-t. Calvario egy közeli sírba a Nerano Ancestral Tomb-ba vette be magát, ez a tábortól északra van. Belépve a sírba rögtön egy alacsonyabb szintű vámpír ugrott nekem remek csapással még a levegőben vágtam ketté. Tovább haladva még jó néhány vámpírt intéztem el, míg eljutottam Calvario-hoz. Aktiváltam a Shadow Amulet-em és közelebb lopóztam hozzá, érezhetett mert nyugtalan lett én sem vártam sokáig egy ezüst nyílvesszőt helyeztem az idegre és szinte pattanásig feszítettem az íjamat. A csendet egy döbbenetes ordítás verte fel Calvario fél térdre esett a becsapódás erejétől és döbbent szemmel meredt a mellében megjelenő nyílvesszőre, összeszedte magát és felállt, kezeivel furcsa mozdulatokat tett, nem vártam meg mi lesz a vége útjára indítottam a második vesszőt is. A közelről leadott lövés a nyakán találta el és leszakította a fejét. Összeszedtem amire szükségem volt és indultam vissza a táborba. Ashkhan nagyon hálás volt, de újabb ötlettel állt elő szerezzek neki feleséget de nem akárkit hanem egy Telvanni Házból való nemes leányát. Dühösen léptem ki a sátrából, nincs az a Telvanni úr, aki hozzá adná a leányát, elmentem Sonummu-hoz elmondva neki mi történt. Ő is átlátta a helyzet megoldhatatlanságát és a következő ötlettel állt elő, menjek el Tel Aruhn-ba és Savile Imayn-től vegyek egy szép rabszolgalányt és őt adjuk feleségül az Ashkhan-hoz.

Tel Aruhn a tábortól délkeletre volt, oda érve a város északi részén megtaláltam Savile-t, mondtam neki, hogy valami speciálisat keresek (something special) mondta van egy megfelelő rabszolgája de hozzak nagyon jó minőségű ruhákat, cipőt neki (exquisite shirt, skirt, and shoes) valamint egy üveg Telvanni Bug Musk parfümöt. Tel Mora-ban van Elegnan ruha boltja, aki árul ilyen dolgokat. Hajóval átmentem Tel Mora-ba a boltot könnyen megtaláltam és megvettem a kért dolgokat, valamint betértem Jolda-hoz és megvettem a parfümöt. Visszamentem Savile-hoz, 1200gp-t kért Falura Llervu ért, keményen alkudtunk és sikerült 600gp-ben megegyeznünk. Megkaptam a ketrec kulcsát és kiengedtem Falura-t. Odaadtam neki a ruhákat és a parfümöt, átöltözött, egy Telvanni Lady állt előttem. Visszatértünk a táborba, az Ashkhan roppant hálás volt és elismert mint a Zainab törzs Nerevar-ja és meg kaptam a törzs magical thong-ját.

The Erabenimsun Camp
Az utolsó táborhelyet Tel Aruhn közelében találtam meg. Itt is az első utam a Wise Women Manirai sátrába vezetett, elmondta, hogy csak a törzsvezetője ismerhet el Nerevar-nak csakhogy Ulath-Pal ezt sohasem fogja megtenni, mivel "idegen" vagyok. Manirai szerint nincs más megoldás mint megölni a törzsfőt és olyan embert ültetni a helyébe aki az ő embere, volt jelöltje is. Ulath-Pal nincs egyedül 3 másik embert is likvidálnom kell: Ahaz-t, Ranabi-t és Ashu-Ahhe-t. Ranabi egyedül volt a sátrában, sikerült felidegesítenem, varázsolni próbált de a katanám csapása kizökkentette a koncentrációból, a második csapást már nem élte túl. Ashu-Ahhe-t a következő sátorban találtam ő sem jelentett nagy kihívást. Ulath-Pal és Ahaz éppen együtt voltak, így nem kellett külön keresnem őket. A megölt emberektől a következő dolgokat szedtem össze: War Axe of Airan-Ammu, Sanit-Kil's Heart of Fire, Robe of Erur-Dan the Wise. Ismét beszéltem Manirai-val és megtudtam kit szánt új vezetőnek a neve Gulakhan Han-Ammu, elmondása szerint gyenge jellem. Beszéltem Han-Ammu-val és elvállalja a vezetőséget, ha adok neki "harcosok erejét, bátorságát és bölcsességét" (warrior strength, courage and wisdom). Átadtam neki a 3 mágikus tárgyat-amit az elesettektől vettem el, még egy kicsit győzködtem de elvállalta a dolgot. Mint a törzs új vezetője elismert az Erabenimsun-ok Nerevar-jának. Újra beszéltem Manirai-val és megkaptam a Seizing of the Erabenimsun-t. Ezzel teljesítettem a 4 próbát én lettem a 4 Ashlander törzs Nerevar-ja.

 

 

Ötödik teszt (írta: Ark - 2004. augusztus)

House Redoran
Visszatérve Balmora-i otthonomba néhány napig a felszerelésemet tartottam karban, majd betértem a Thieves Guild-ba és Habassi-val egy ital mellett elbeszélgettünk az élet dolgairól. Nem sokáig bírtam a tétlenséget, felöltöttem sok csatát látott páncélomat, hátamra csatoltam a katanámat és elindultam. Az utam Ald'ruhn-ba vezetett a Redoran-ok fészkébe. A Sarethi Manor-ban fogadott Athyn Sarethi, mivel a Hlaalu Ház feje vagyok nem sok jóra számítottam. Sikerült rábeszélnem, hogy hallgasson meg. Meg tudtam, hogy a tanácstagok szavazatát kell elnyernem, hogy Hortator legyek. (ha a Redoran Házhoz tartozol akkor simán megkapod Sarethi szavazatát) A végén kibökte, ha kiszabadítom a fiát Varvur Sarethi-t akkor támogatni fog a tanácsban. A fiút gyilkossággal vádolják és a Venim Manor-ban tartják fogva. Átmentem de börtönt nem találtam, míg végül a Manor jobb szárnyában (Right Wing) az egyik padon találtam egy feljegyzést meg egy kulcsot. A feljegyzés szerint ebben a teremben a tapéta mögött van, amit keresek, félrehajtva egy ajtót találtam, amit a kulccsal kinyitottam. Odabent Varvur-al beszélem, amint kiléptünk az ajtón két Dwemer páncélos őr rohant felénk, Varvur-t előre küldtem a lépcsőhöz és szembe fordultam a támadókkal. Remek harcosok voltak megnehezítették a dolgomat, végül karcolás nélkül megúsztam és futottam Varvur után, a Manor bejárata előtt ért utol Bolvyn, de azt az utasítást kaptam, hogy őt nem bánthatom mivel ő is tanácstag. Gyorsan kituszkoltam a fiút az ajtón és mentünk a Sarethi Manor-ba. Athyn boldogan ölelte meg a fiát, megkaptam a szavazatát.

A következő tanácstagok szavazatát kell még elnyernem: Miner Arobar, Garisa Llethri, Brara Morvayn, és Hlaren Ramoren. De először is beszélnem kell Bolvyn Venim-el ő nyíltan ellenem van, a beszélgetés vége sajnos párbaj lett, megbeszéltünk egy időpontot a Vivec-i Arena-ban. Minél hamarabb túl akartam lenni rajta, ezért azonnal indultam. Az Arena homokján már várt Bolvyn teljes Ebony páncélban, kezéban daedra Dai-Katana-val. Ahogy beléptem a küzdőtérre Bolvyn rám rontott, csak pár centivel zúgott el mellettem a fegyvere, hatalmas homok felhőt kavarva, én egy kettős kombinációt alkalmazva a jobb vállán találtam el de a vértje felfogta a csapás nagy részét. Tovább köröztünk pengéink halálos táncot jártak, kisebb-nagyobb sebekből véreztünk mind a ketten. A jobb Glass vállvédőm összetörve arrébb hevert a homokban, Bolvyn páncélját is horpadások, repedések tarkították. Egy iszonyú erejű csapást hárítottam a pajzsommal és előre szúrtam, a kard hegye végig siklott egy repedésen és a leggyengébb helyen átszakította a vértet. Tisztelegtem egy nemes Harcos előtt.

Miután ellátták sebeimet beszéltem minden tanácstaggal végül ismét felkerestem Athyn Sarethi-t aki kinevezett a Redoran Ház Hortator-ának és ennek bizonyítékául megkaptam a Ring of the Hortator-t.

 

House Hlaalu
Már a Redoran Ház Hortator-ja vagyok, most a saját Házam van soron. A következő tanácstagokat kell meggyőznöm: Crassius Curio, Yngling Half-Troll, Dram Bero, Nervana Oles, és Velanda Omani.

Régi mentorom Curio az első, akit felkeresek, a Curio Manor Vivec-ben a Hlaalu Plaza-n található. Előadtam a kérésemet, Curio most sem hazudtolta meg magát, mosolygott és bólogatott majd kibökte, hogy mivel a Ház tagja vagyok 500 gp-ért enyém a szavazata a tanácsban (ha nem vagy tag akkor 1000gp az összeg). Kicsit hizelegtem Neki (dumáld 100%-ra) és kiegyeztünk 300 gp-ben. (ha férfi karid van akkor a fentiek érvényesek, ha női karid van akkor egy csókkal megúszod, ennyit kér csak Curio)

A következő tanácsnok Yngling Half Troll volt, őt szintén Vivec-ben, a St. Olms kerületben a Plaza-n a Yngling Manor-ban találtam meg. Nem kertelt 1000gp-t kért a szavazatáért (ha nem vagy tag akkor 2000gp az ár), kifizettem és mentem tovább. (alternatív megoldás: öld meg Yngling-et, majd beszélj erről a tanácstagokkal főleg Dram Bero-val)

Nem kellett messzire mennem csak a St Olms Plaza-n levő Haunted Manor-ig, itt található Dram Bero, nem kért semmit nekem adta a szavazatát, sőt még tanácsot is adott, ahhoz, hogy Nervana Oles-t és Velanda Omani-t meggyőzzem először Orvas Dren-el kell megbeszélnem a dolgot. Megköszöntem az információt és indultam tovább.

Orvas Dren székhelye a Dren Plantation, északra Vivec-től. Túl sok az őr, de már egyszer kikerült belopakodnom, most már tapasztaltabb vagyok, így nem okozott gondot a dolog. Orvas egy kicsit meglepődött amikor feloldottan az álcázásom de nem kiabált az őrségért. Beszélgettünk egy kicsit, (protecting Morrowind) és nem látta akadályát, hogy a Hlaalu Ház Hortator-ja legyek. (ha Hlaalu tag vagy akkor már jártál itt Duke Vredan Dren küldetése során akkor vagy megdumáltad vagy megölted vagy megmutattad neki a pincében talált kompromittáló levelet. Az első esetben ha már elég magas szintre dumáltad nincs gond, a második esetben abszolút nincs gond, a harmadiknál kell kamatoztatni remek beszélőképességedet).

A következő Nervana Oles, Nervana az Omani Plantation-ban lakik az Elmas Szigeten keletre Vivec, St. Olms Kantonjától. Miután Orvas Dren "szavazata" is meg van, Nervana szó nélkül nekem adta a voksát.

Indultam Velanda Omani-hoz, az ő udvarháza az Ules Manor északnyugatra van Suran városától. Ő is gond nélkül rám szavazott. Miután beszéltem minden tanácstaggal visszamentem Curió-hoz, aki a Hlaalu Tanács nevében megtett a Ház Hortator-jának és megkaptam a Belt of the Hortator-t.

 

House Telvanni
(FIGYELMEZTETÉS: ha tagja vagy a Mage Guild-nak és megszerezted az Arch-Mage fokozatott, Trebonius ad egy küldetést mi szerint öld meg a Telvanni tanácstagokat, NE tedd amíg nem vagy a Telvanni Ház Hortator-ja)

A Telvanni Ház-nál Master Aryon-al kell beszélnem Tel Vos-ban, elmondta, hogy a következők szavazatát kell megszereznem:

Master Neloth - vele nem lesz gondom, Mistress Dratha - utálja a féfiakat, Mistress Threana - kicsit (nagyon) örült, Archmagister Gothren - abszolút elzárkózik a dologtól Master Aryon szerint a legjobb lesz ha megölöm, és Master Baladas. Szép kilátások.

Mistress Dratha-t Tel Mora-ban a felső Toronyban (upper tower) találtam meg. (itt a következő választások vannak: 1. Ha női karid van akkor nincs gond megkapod a szavazatát még akkor is ha nem vagy Telvanni tag, 2. Ha férfi karid van és Telvanni tag vagy akkor dumáld 100%-ra csak így tied a szavazata, ha nem vagy tag akkor van a gond, ha jól emlékszem akkor én megnevettem valahogy így tudtam 100%-ra dumálni, ha ez nem megy akkor sajnos őt is meg kell ölni. Mindenki tegyen belátása szerint)

Mistress Therana-t Tel Branora-ban szintén a felső toronyban (upper tower) találtam meg, beszélgettük (biztos ami biztos dumáld 100%-ra) és megkaptam a szavazatát. (amikor beszélsz vele a speechcraft skill-ed 30 fölött legyen, minnél nagyobb annál jobb)

Master Neloth a következő, ő Sadrith Mora-ban a Tel Naga toronyban lakik, neki elég volt egy kis hízelgés (70% vagy fölé) és máris enyém a szavazata.

Master Baladas-hoz el kell mennem Gnisis-be Arvs-Drelen, rábeszélés után megkaptam a szavazatát. (ha tag vagy akkor simán megkapod, ha kívülálló akkor dumáld 100%-ra)

Utoljára hagytam Archmagister Gothren-t, ő Tel Aruhn-ban található nyugatra Sadrith Mora-tól. Gothren nem volt egyedül két Dremora személyi testőre is vele volt, (ha tag vagy akkor tudsz beszélni vele és meglehet dumálni) mivel nem vagyok Telvanni tag csak egy mogorva "Viszlát-ot" kaptam. Mivel nem távoztam Gothren varázsolni kezdett és elég felkészületlenül ért, sikerült meglepnie egy paralizációval, azonnal megdermedtem, közben a két Dremora nekem esett, pár horpadást sikerült beszereznem a páncélomra, éreztem, hogy tagjaimba visszatér az élet azonnal Gothren ellen indultam, sikerült kizökkentenem a meditációjából, majd néhány ütés után nem mozdult többet. Most már volt időm a két Dremora-val is törődni, két halálos csapás és az egyik már csak egy kupac hamu volt a padlón, a másik sem bírta már sokáig. Nehezen kaptam levegőt, le kellett vennem a páncélomat, így már jobb. Kicsit pihentem majd körülnéztem mit érdemes elvinnem. Az utolsó javító kalapácsommal kicsit rendbe hoztam a páncélomat, otthon majd megjavítom rendesen.

Visszatértem Tel Vos-ba Master Aryon-hoz, beszámoltam a történtekről, Aryon a Telvanni Ház tanácsa nevében megtett Hortator-nak és megkaptam a Robe of the Hortator-t.

 

Találkozás Vivec-el
Teljesítettem a 4. próbát én vagyok a 4 Ashlander törzs Nerever-ja valamint a 3 Nagy Ház Hortator-ja, visszatérésem után üzenetet kaptam a Templomtól, hogy beszélni szeretnének velem. Néhány nap múlva indultam Vivec-be a fővárosba. A Templom negyedben Danso Indules-t kell keresnem. Indules üdvözölt és átadta az Archcanon üzenetét miszerint találkozni akar velem a magánlakosztályában a High Fane-ben. Átmentem a High Fane-ba, az Archcanon lakosztálya innen nyílik de zárva van és túl sok az Ordinator az előtérben, másik utat kell keresnem. Visszamentem a Hall of Wisdom-ba, itt találtam egy ajtót (lock 50) amit nem őriztek az Ordinatorok. Laza csukló mozdulat és már az Archcanon Tholer Saryoni irodájában voltam. Nem kertelt rögtön a tárgyra tért, maga Vivec Isten akar velem beszélni. Beleegyeztem, kaptam két kulcsot az egyik Vivec Palotáját nyitja a másik Saryoni irodáját nyitja a High Fane felől, valamint figyelmeztetett, hogy az Ordinator-ok nem állnak az ő ellenőrzése alatt. Indultam Vivec palotájába, az ajtó engedelmesen feltárult, bent Vivec fogadott. Meghajoltam előtte, biccentett majd beszélni kezdett. Előadta a tervét a jövővel kapcsolatban, valamint megkaptam a Wraithguard-ot és Vivec áldását.

Haza tértem Hla Oad-i házamba, a kandalló előtt üldögélve egy üveg brandy társaságában Vivec tervét tanulmányoztam. Vivec terve a következő:

1. Sorozatos és agresszív támadás a Ghostfence ellen.
2. Sorozatos és agresszív támadás Dagoth Ur Ash Vampire-jai ellen és visszaszerezni két neves tárgyat tőlük.
2/a. Támadás a Gate Citadel Vemynal ellen, megölni Dagoth Vemyn-t és visszaszerezni a Sunder-t.
2/b. Támadás a Gate Citadel Ordasol ellen, megölni Dagoth Odros-t és visszaszerezni a Keening-et.
3. Támadás Dagoth Ur Citadellája ellen, majd a Wraithguard illetve a Keening valamint a Sunder segitségével elpusztitani Lorkhan Szívét (Heart of Lorkhan) és Dagoth Ur-t.

 

A nagy finálé (írta: Ark - 2004. augusztus)

Ash Vámpírok
Felkészültem a nagy útra, fegyvereim kiélezve, sok csatát látott Dragonbone páncélom kijavítva, hátizsákomba került néhány hasznos dolog, amire esetleg szükségem lehet. Az Istenek áldását kértem, majd kiléptem a házam kapuján és elindultam a végzetem felé. A Hla Oad-i mocsáron áthaladva csak a csend vett körül a máskor oly hangos lápvilág most néma csendben várta, hogy áthaladjak rajta. Megérkeztem Caldera-ba, innen keletnek indultam, néhány nap múlva a Ghostfence bejáratánál álltam. Beléptem...

7 Ash Vampire adja Dagoth Ur erejének egyik részét, őket kell megölnöm először.

  • Az első Dagoth Uthol, vele már végeztem kalandozásaim során (Kogoruhn barlangrendszere, nála van a Belt of Heartfire)
  • A második Dagoth Endus, ő Endusal-ban (Kagrenac's Study) vert tanyát északra a Ghostgate-től. Nem kellett sokat keresnem, azonnal belebotlottam, gyors lerohanás, pajzsomat eldobtam két kézre fogtam a katanám és minden erőmet beleadtam a csapásba szinte kettévágtam Endus-t. Holtteste mellett találtam meg az Amulet of Heartrime-t.
  • A harmadik Dagoth Tureynul, észak-keletre Dagoth Ur Citadellájától. A ruins több szekcióból állt, Tureynul-t a központi teremben találtam meg. Halála után elvettem az Amulet of Heartthrum-ot.
  • A negyedik Dagoth Odros, dél-keletre Dagoth Ur's Citadellájától a Citadel of Ordrosal-ban. Nála egy kulcsot valamint az Amulet of Heartfire-t találtam. A kulcs nyitotta toronyban volt a Keening Short Sword.
  • Az ötödik Dagoth Vemyn, észak-nyugatra Dagoth Ur's fellegvárától, a Citadella két részből áll a külső erőd (Outer Fortress) és a belső erőd (Inner Fortress). Vemyn-et a belső erőd központi termében találtam, erősen megszorítottam a katanámat és rohamra indultam... A következő néhány perc örökkévalóságnak tűnt, de már egyedül álltam a teremben. Vemyn-nél egy amulettet és a Sunder nevű kalapácsot találtam.
  • A hatodik Dagoth Araynys, őt már a kalandozásaim során kiiktattam Mamaea barlangjában.
  • A hetedik Dagoth Gilvoth, ő Dagoth Ur Citadellájában található.

 

Preparing for the Assault
Miután végeztem hat Ash Vampir-al, megjavítottam fegyvereimet és páncélomat, röpke ima hagyta el ajkam és indultam Dagoth Ur Fellegvárába.

Az Outer Facility-ben nem találtam semmi érdekeset, Dagoth Ur hangja szólj folyamatosan a fejemben hívott magához. A Lower Facility egyik termében végre megtaláltam Dagoth Gilvoth-t, egyetlen lövést tudtam csak leadni ez a bal vállában akadt meg aztán a katana került sorra, egy gyors támadás, mire kihúztam a kardom belőle már halott volt, a Blood Ring-et találtam nála. Indultam tovább a következő kanyar után belefutottam egy Ash Slaves, Bonelords, Lame Corprus trióba. A Slave rögtön egy villámmal indított a fájdalom végig futott a testemen, minden akaraterőmet összeszedve útjára engedtem a tollas halált az Ash Slave szétvetett karokkal vágódott hanyatt, a Bonelord közben beért az első két ütése mellé ment hála a Sanctuary-nak, erre Shield-et varázsolt magára, nem vártam meg a következő támadását, minden erőmet beleadva a csapásba derékban kettévágtam csak egy kupac csont maradt utána. A lame Corprus lassan jött felém volt időm célozni, két acél vessző állította meg. Elértem a Facility Cavern bejáratát, Dagoth Ur itt várt rám rövid párbeszéd után támadásra indultam, néhány csapás után már a padlón volt, teste a földet érés pillanatában szertefoszlott, egy gyűrű marad csak utána. Ennyi lett volna, túl könnyen ment a dolog, egy Dremora Lord-ot vagy egy Golden Saint-ot nehezebb leteríteni. Indultam tovább, belépve az ajtón egy hatalmas terembe jutottam, egy furcsa óriás csontváz uralta a csarnokot, Akulakhan egy dwemer robot vázát találtam meg. Közelebb indultam, Dagoth Ur hirtelen előttem termet és iszonyú csapást kaptam a pajzsomra, a dremora torony pajzs kitartott de a közepén kétujjnyi repedés van, használhatatlan. Többször is eltaláltam, de semmi hatása nem volt, mintha egy kődarabot ütöttem volna. A csata pillanatnyi szünetében egy energia burkot láttam felvillanni Akulakhan mellkasában, néhányat hátra léptem és aktiváltam a csizmám varázslatát, majd fellebegtem egy kis platformra. Egy dobogó szívet pillantottam meg, próbáltam a katanámmal megsebezni, de csak azt értem el, hogy majdnem kirepült a kezemből a fegyverem. Közben Dagoth Ur megjelent a hátam mögött, az ütés erejétől térdre estem és levegőért kapkodtam. Szembe fordultam vele, de nem tudtam megsebezni. Fegyvert cseréltem most a Sunder van a kezemben, de ez is hatástalan Ur ellen. Az egyik ütés elcsúszott és eltalálta a szívet védő burkot, ami felszikrázott és halványulni kezdett, rohamra indultam és sikerült a platform szélére szorítanom Dagoth Ur-t, majd egy utolsó csapással a mélybe küldtem. Visszafordultam a szívhez, még egy ütés és a védőburok szertefoszlott. Tovább ütöttem a Sunder-el de semmi hatása sem volt, bal kezemmel előhúztam a másik most szerzett fegyverem a Keening-et és beledöftem a szívbe. Egetrengető ordítás rázta meg a csendet, Dagoth Ur jött vissza, minden újabb szúrás után egyre fájdalmasabb és dühösebb ordítás volt a válasz. Még négyszer találtam el és a szívet dobogása meg állt majd elporladt. Időközben ellenfelem visszaért a platformra, szembefordultam vele, előre szúrtam és… a kard eleven húst ért, meg van a szív volt a sebezhetetlenség oka. Ur elkeseredett támadásba kezdett, de egyre több seb borította testét, én sem álltam jól sisakomat már régen elvesztettem, jobb glass alkarvédőm széttörve, páncélomat horpadások és repedések tarkítják, oldalamon egy mély vágás, bal karom merev. Minden erőmet összeszedve egy utolsó rohamra indultam, két hatalmas csapás a Sunder-el Dagoth Ur térdre esett, majd egy suta szúrás a Keening-el, az Istenek vezették kezem pont a szívébe találtam. Fájdalmas nyögés, halál. Térdre estem a fáradságtól meg a vérveszteségtől, győztem. Remegés rázta meg a barlangot, hatalmas ködarabok váltak le a mennyezetről a platform inogni kezdett, feltápászkodtam és amennyire tudtam a kijárat felé sántikáltam, egy örökkévalóságnak tűnt mire kiértem.

Az utolsó pillanatban értem ki mielőtt a barlang beomlott volna, kiléptem az ajtón hatalmas fényesség támadt, védekezően emeltem fel a kezem majd térdre estem, Azura Istennő jelent meg előttem. "Nerevar, teljesítetted feladatod békét hoztál a világra, fogadd e gyűrűt hálám jeléül." - mondta majd ahogy jött úgy eltűnt.

 

Kibotorkáltam a barlang rendszerből, odakint fényesen ragyogott a nap a Red Mountain felett, langyos szellő simogatta arcom, csak álltam tekintetem a távolba mélyedt, milyen gyönyörű...csend, nyugalom, béke.

 

 



Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.